Véget ért a Dunamenti Liga

Négy korosztálynak. 

Hétvégén az utolsó fordulót rendezték a Dunamenti Ligában, melyben U11, U10, U9 és U8 korosztályban szerepeltünk ebben a szezonban. A székesfehérvári tornán a MOL Fehérvár FC, az Ikarus BSE és az Olasz Focisuli volt ellenfelünk.

Pelikán István (U11): – Jó nevű csapatokkal találkoztunk a hétvégén a Dunamenti Ligában. Ahol hullámzó teljesítményünk és hullámzó játékunk miatt csak a mérkőzések bizonyos periódusaiban tudtunk jól játszani. Ma a megszokotthoz képest kevesebb volt a jó megoldás egyénileg és csapatszinten is. Fejlesztő hatású mérkőzéseken vagyunk túl, ahol sokat tanulhattak a gyerekek.

Filus Gábor (U10): – Nagyszerű csapatok ellen, remek körülmények között, magas színvonalú mérkőzéseket játszottunk. Az Olasz Focisuli ellen nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, de a befejezéseknél többször is hibáztunk. A második mérkőzésen az Ikarus ellen már szép gólokkal zártuk le felépített akcióinkat. A Fehérvár ellen a védekezés és a játék is kimagasló mezőnymunkával párosult, szinten minden helyzetünket koncentráltan be is fejeztük. Minden gyerekre büszke vagyok teljesítménye miatt, emellett igazi csapatként működtünk.

Fűkő Péter (U9): – Első mérkőzésünkön a Debrecen ellen nagyszerű játékkal, kiváló egyéni teljesítményekkel játszottunk. A gyerekek mentalitása fantasztikus volt. Az Ikarus ellen szintén rengeteg pozitív dolgot tapasztaltam, ügyesek voltunk csapatként is egyénileg is. A Fehérvárt egy kiélezett mérkőzésen vertük meg egy góllal, így csak gratulálni tudok mindenkinek, szenzációsak voltak a gyerekek.

Rádi Zsolt (U8): – Tartalmas hétvégénk volt, mert a Dunamenti Liga utolsó fordulója mellett vasárnap a Bozsik-programon is részt vettünk. A ligában remek játékkal, három győzelemmel zártuk a tavaszt. A gyerekek ügyesek voltak, sok jó teljesítményt láthattunk, végre a támadásaink nagyobb százalékát zártuk le góllal is. Összjátékban is nagyot léptünk előre. Kicsit fáradtabbak voltunk vasárnap a Bozsik-programon, de a remek egyéni és csapatjáték eredményeként sok gólt szereztünk. Az utóbbi időben rengeteget fejlődtek a srácok, ami játékban és eredményességben is látszik. Gratulálok mindenkinek a hétvégén nyújtott teljesítményhez!

Szerző: KTE/kteakademia.hu