A KTE LA története és filozófiája

A Kecskeméti Labdarúgó Akadémia már több mint tíz éve működik, jelenlegi formájában – Kecskeméti Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. – 2018 júliusa óta látja el utánpótlásnevelő feladatát. A Kft. megalakulása előtt egyesületként működött, a KLC-KTE SI kötelékében. Az akadémia 2017 júliusától az MLSZ struktúrája alapján Régiós Utánpótlás Központként folytatta munkáját. 2020 júliusában új szerkezeti felépítés került bevezetésre a labdarúgó utánpótlásnevelés területén, amelyben az akadémia Tehetség Központi besorolást kapott a KTE LA.

Akadémiánk célja, hogy szerves rész, egy lépcsőfok legyen a magyar utánpótlásképzés rendszerében, amelyben a játékosok fejlődése a legfontosabb. Fő feladatunknak tekintjük, hogy Kecskemét és a régió tehetséges játékosainak minőségi képzést és versenyeztetést biztosítsunk. Játékosainknak lehetősége van klubon belül arra, hogy profi játékossá váljanak. Az utánpótlás játékosok felfelé áramoltatása során, játékosaink kiemelt akadémiára is kerülhetnek.

A tehetség mellett, megfelelő személyiségjegyek is kellenek. Törekszünk arra, hogy a munkánkban, képzésünkben, játékunkban megjelenjenek olyan fontos értékek, mint őszinteség, alázat, tanulás, tisztelet, kitartás, munkaszeretet, szenvedély, játékszeretet, fejlődés, nevelés, csapatszellem. A profi játékossá válás mellett fontos számunkra, hogy igazi sportembereket neveljünk, akik megtalálják a saját örömüket a labdarúgásban. 

A labdarúgók képzése 6 éves kortól 19 éves korig zajlik, ezután az NB III-ban ismerkedhetnek a felnőtt labdarúgással a legtehetségesebb játékosok. A képzési rendszereben 12 korosztályos fiúcsapat vesz részt, közel 280 fővel, velük 23 szakember dolgozik, a megfelelő képesítéssel a birtokukban. Fontosnak tartjuk a folyamatos fejlődést, erre ösztönözzük játékosaink mellett szakembereinket is.

„a Mi klubunk, a Közös álmunk, a Te jövőd”