Védelmi hibák okozták az U19 vesztét

Vereség Gyirmóton. 

U19-es együttesünk a pont nélküli Gyirmót vendége volt szombaton. A mérkőzést ugyan jól kezdte Csordás Csaba csapata, de két hatalmas védelmi hiba megpecsételte sorsukat.

Jól kezdett a KTE LA, hiszen Bashiri-Shahroodi révén nagyon gyorsan megszereztük a vezetést, egy szép akció végén emelte át a kilépő kapust a 16. percben. A Gyirmót még az első játékrészben egyenlített, egy szöglet után a teljes védelem elaludt, csak az üres kapuba kellett lőnie Tokajinak. A második félidőben ismét a hazaiak találtak be, egy felívelés után megint elméláztunk hátul, aminek gól lett az ára.

U19: Gyirmót – KTE LA 2-1 (1-1)

U19 II. osztály, 7. forduló

KTE: Berta – Kemenczés (Virág 60.), Vágó, Drabik, Szász – Hirman, Daróczi – Bashiri-Shahroodi (Supka 67.), Török (Sallai 55.), Kovács P. – Antal (Lukács 55.).

Gól: Tokaji (35.), Bergendi (72.) ill. Bashiri-Shahroodi (16.)

Csordás Csaba: Nagyon szomorú vagyok, mert egy-két játékos úgy élte meg ezt a meccset, hogy túlságosan nagy nyomás van rajtuk a kötelező siker miatt. Hatalmas hibákat követtünk el, így hiába kezdtünk jól, ezeket nem tudtuk elviselni.

Szerző: KTE/kteakademia.hu

Kapcsolódó galéria