Váratlan pofonba szaladtunk bele Pakson

Mindkét korosztály pont nélkül maradt. 

U17-es és U16-os csapatunk ezúttal a Paks vendége volt, ahol mindkét együttesünk váratlan vereséget szenvedett.

Az U17-es csapat több játékosa az U19-ben is pályára lépett ebben a fordulóban, ami extra terhelést jelentett a játékosoknak. Jegyezzük is meg, hogy az idősebbek közt remekeltek a fiatalok, hiszen 4-1-re tudtak nyerni, szintén a tolnaiak ellen. A hiányzók miatt is, érthetően fáradtabban mozogtak ezúttal, ami főleg a második félidőben jött ki. Az U16 sem teljes sorral állt fel, ami vereséghez vezetett, így egy hosszú veretlenségi sorozata szakadt meg csapatunknak.

U17: Paks – KTE LA 6-1 (2-1)

U17 II. osztály, 28. forduló

KTE: Berta – Kovács, Bányai, Barkóczi – Edmilson, Csúri, Récsei (Kasztel 58.), Faragó – Bodor Z., Fekete (Szemdák 58.) – Szalai (Bessenyei 46.).

Gól: Szendrei (10., 73.), Görög (14.), Gyurkits (64., 66.), Varga (68.) ill. Faragó (40.)

Kiállítva: Bellák (89.)

Széchenyi Márton: A játékosok mindent megtettek, de a kedd-péntek-szombat mérkőzésterhelés most nagyon kijött. Az U19-ben remekül teljesítettek heten is pénteken, így inkább arra a győzelemre érdemes fókuszálni, abból kell kiindulni.

U16: Paks – KTE LA 4-0 (1-0)

U16 II. osztály, 28. forduló

KTE: Bodor B. – Vörös, Kuchta, Hatvani, Bódy (Pető 46.) – Lisku (Györgye 46.), Győrfi, Bellák – Nagy, Goretich (Földi 54.), Major.

Kiállítva: Bellák (89.)

Széchenyi Márton: Őszintén szólva ennél sokkal többet vártam, ugyanakkor ez a mérkőzés is jelzi, hogy nincs könnyű ellenfél a másodosztályú bajnokságban. Voltak hiányzóink, de úgy éreztem, hogy azok a játékosok, akiknek bizonyítaniuk kell, most meg akarják majd mutatni magukat. Nagyon rossz üzenete van ennek a vereségnek, ez így ebben a formában bajnokhoz méltatlan produkcióra sikeredett.

Szerző: KTE/kteakademia.hu