Újabb jó derbit vívott az U14

A pontszerzés most nem sikerült.

A KTE LA U14-es csapata újabb jó ellenféllel találkozott a bajnokságban, hiszen a bajnoki címre hajtó UTE volt az ellenfelük. A két csapat szoros találkozót vívott, melyet ezúttal a vendégek nyertek meg.

U14: KTE LA – UTE 1-2 (1-0)

U24 Alap csoport (kelet). 19. forduló

KTE: Baranyi – Fürj, Balogh, Szebellédi, Hegedűs – Simon – Szlovák, Veres, Méhes, Hoffman – Köblös.

Csere: Laczkó, Keresztes, Csonka

Gól: Köblös (32.) ill. Martinov (41.), Hegedűs (74.)

Csima Gyula: – Először is gratulálunk az UTE-nak, ezzel a sikerrel valószínűleg meg is nyerik a bajnokságot, teljesen megérdemelten. A mai mérkőzésen ezzel együtt mi is hatalmasat léptünk előre. Látszott, hogy mit szeretnénk játszani, csapatként védekeztünk, csapatként támadtunk, a kellő agresszivitás is megvolt. Talán pontosságban, illetve dinamikában tudott a második félidőben fölénk nőni az ellenfél. Nagyon fontos a labdaérintés, labdaszerzés utáni első passz, ebben fejlődnünk kell. Gratulálok csapatom, illetve az ellenfél játékosainak is ehhez a teljesítményhez. Kicsi hiányérzetem azért van, mert ez a mérkőzés komolyabb játékvezetést érdemelt volna, mérkőzést befolyásoló hibák is történtek véleményem szerint. Sajnos ezek a dolgok is hozzátartoznak ugyanakkor a futballhoz.

Szerző: KTE/kteakademia.hu