Újabb forduló a Dunamenti Ligában

Újabb fordulót játszottak a legkisebbek.

A KTE LA U9 és U8 ezen a hétvégén megint a Dunamenti Ligában lépett pályára, ellenfelük az Ikarus és az Újpest volt. Fűkő Péter és Pelikán István elégedett volt a gyerekek teljesítményével.

Pelikán István (U9):

„U9-es csapatunk a Dunamenti Liga 3. fordulójához érkezett, ahol két mérkőzésen az UTE és az Ikarus BSE csapatai ellen játszhatott. A gyerekek mind a két mérkőzésen megpróbálták azt nyújtani, amit tanulnak az edzésen, és amit jelenleg tudnak. Ami az egyik mérkőzésen elegendő volt szép támadásokra és gólokra, az a másik mérkőzésen már kevésnek bizonyult. Azt a sebességet és azt a gyors játékot, amire az ellenfelünk kényszerített, egyelőre kevesen tudtuk felvenni a csapatból. Ebből látszódik, hogy van még sokkal feljebb is. Ezért kell edzeni, fejlődni minden egyes alkalommal, amikor van rá lehetőség.”

A fordulón szereplő játékosok: Tóth Gergő, Némedi Bátor, Scheiner Zsombor, Dunai Dominik, Kovrig Martin, Szabó Botond, Szuetta Bános, Kovács Áron

Fűkő Péter (U8):

„A harmadik fordulóban egy-egy győzelem és vereség volt ezúttal a mérlegünk, az Ikraust megvertük, az Újpest most jobbnak bizonyult. Az eredménynél is lényegesebb, hogy a játékunk egyre jobban néz ki, de szeretnénk természetesen minden tekintetben tovább fejlődni. Fejben és technikailag is gyorsabbá kell válnunk. Dolgozunk tovább! Hajrá KTE!”

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

U8-as értékelés a hétvégi Dunamenti Liga után :) #HajraKTE #k#kteakademia

kecskemetite (@kecskemetite) által megosztott bejegyzés,

Szerző: KTE/kteakademia.hu