Új kisbuszokkal bővült eszközparkunk

A TAO-program keretében.

A KTE LA eszközparkja tovább bővült, akadémiánk a közelmúltban a Ford Hoványtól vásárolt meg két kisbuszt, mely az iskolai program keretében ellátott feladatainkat is segíteni tudja majd, emelett különböző tornákra is ezekkel utazhatnak akár a kisebb korosztályok. 

Dr. Filus Andor, a KTE LA ügyvezetője:

„A KTE Labdarúgó Akadémia az MLSZ iskolai programjának megvalósításában vállalt szerepet ebben a szezonban, melynek részeként lehetőség lesz arra is, hogy a gyerekek dupla testnevelés óra keretein belül akár a Széktói Stadionban is labdarúgó foglalkozásokon vehessenek részt a jövőben. A program sikerességéhez fontos, hogy megfelelő lehetőségek is álljanak rendelkezésre, a kisbuszok ebben mindenképpen az edzők segítségére lesznek majd. Emellett számos más, akár vidéki edzésprogram megszervezésében, a kisebb korosztályok tornákra szállításában, vagy vidéki tehetségek utaztatásában is nagy segítségünkre lesz a két új jármű, a kihasználtságuk tehát garantált.”

A 9 személyes kisbuszok beszerzése a TAO-program keretében, a szükséges önrész hozzáadásával valósulhatott meg, melyet akadémiánk biztosított.

Szerző: Nyitray András