Ezüstérmet szereztünk.
A KTE LA U7-es csapata a Drive Zone Liga utolsó fordulójában volt érdekelt, ahol a gyerekek végül ezüstérmet szereztek.
Kovács Tamás értékelése:
– Az esős idő miatt elmaradt forduló mérkőzéseit is most pótolták, így végül mindkét csapatunk három-három mérkőzést játszott. A liga egész évben jól szolgálta a tapasztalatszerzést, a lejátszott mérkőzések hatékonyan segítették a gyerekek fejlődését. Az első fordulóhoz képest sokat léptek előre a bátor kezdeményezésben, a harcosságban, a helyzetek kialakításában és kihasználásában, valamint a társas kapcsolatok terén is. A ligában lila csapatunk a második, fehér csapatunk pedig a hetedik helyen végzett. Nagy dicséret illeti a gyerekeket az egész éves pozitív hozzáállásukért és teljesítményükért!

Szerző: KTE/kteakademia.hu
















