U7: Egyre nő a lányok száma is

Értékelő.

Véget ért az év utánpótlás csapataink számára, így szokás szerint minden korosztály edzőjével visszatekintünk decemberben az őszi szezonra. Elsőként Kovács Tamással, az U7-es korosztály trénerével beszélgettünk.

– Az U7 a KTE LA legkisebb korosztálya, így gyakorlatilag minden évben egy új csapatot építetek. Mik voltak idén a legfontosabb szempontok?

– Augusztus elején, heti két edzéssel kezdtük el az U7-es korosztály felkészülését. A legfontosabb célkitűzéseinket a korosztálynak megfelelően alakítottuk ki. Ezek közül a legfontosabbak a sportághoz való kötődés erősítése, a játéköröm kialakítása, az ügyesség fejlesztése, a labdával való kapcsolat kialakítása, a labdarúgás alaptechnikájának elsajátítása. Nagy hangsúlyt fektettünk a kreativitásra, bátor kezdeményezésre. A képzés minden részében a gondolkodásra és gyors döntésre kényszerítő feladatokat alkalmaztunk. 

– Milyen tapasztalatai voltak a közös munkának?

– A keret magja augusztus végére kialakult, létszámunk viszont folyamatosan változott az ősz folyamán. Volt, amikor harmincan is voltunk egy-egy foglalkozáson, de az ősz végére egy 20-22 fős létszám állandósult. A gyerekek folyamatosan fejlődtek, természetesen nem egyformán. Az egyéni megoldások mellett már voltak, akik észrevették egymást is a pályán, egyre többször alakult ki társas kapcsolat közöttük. Örvendetes, hogy egyre nagyobb a lányok száma, akikkel ugyanolyan hatékonysággal tudunk együtt dolgozni, küzdőképesség tekintetében helyenként még a fiúkat is lekörözik. 

– Milyen sorozatokban szerepeltetek?

– Az ősz folyamán egy tornán vettünk részt, mivel szeptember közepétől folyamatosan a Bozsik-program és a Dunamenti Liga mérkőzésein játszottunk. A Bozsik-programban minden igazolt játékosunk részt vett és nagy motivációval lépett pályára. A Dunamenti Liga egy erősebb megmérettetés, mely jó alkalmat nyújtott a tapasztalatszerzésre. Mindkét sorozat jól szolgálja a gyerekek fejlődését, az edzéseken gyakoroltak alkalmazását.

– Kiemelnél játékosokat?

– Nehéz lenne a srácok közül egy-egy játékost kiemelni, mivel ebben a korban hétről hétre, sőt edzésről edzésre is változik a gyerekek teljesítménye, így csak egy pillanatnyi állapotról tudnánk értékelést adni. 

– Hogyan zártul az év, miként tervezitek a folytatást?

– Az őszi felkészülést nagy családi focival fejeztük be december közepén, a folytatás pedig január második hetétől lesz. Az edzések mellett tornákon és felkészülési mérkőzéseken veszünk részt, majd folytatódnak a Bozsik-program és a Dunamenti Liga fordulói. A Dunamenti Ligában tavasszal – a következő év játékrendszeréhez és pályaméretéhez alkalmazkodva – már 4+1-ben, 40x20-as pályán játszunk, így a felkészülésünket is ehhez igazítjuk. A szünetre mindenkinek jó pihenést és nagyon boldog ünnepeket kívánunk Bódi Attila kollégám nevében is.

Szerző: KTE/kteakademia.hu