U13: Idő kellett, mire felvették a ritmust

Értékelő.

A KTE LA U13-as korosztálya hullámzó őszön van túl, erről Rádi Zsolt vezetőedzővel beszélgettünk sorozatunk újabb részében.

– Hogyan értékeled az őszt?

– Nehezen indult a szezon. Egy jól teljesítő és eredményes csapatot vettünk át, ahonnan öt meghatározó játékos is távozott, így szinte új csapatot kellett építeni, új játékosokat kellett igazolni. Talán a legnehezebb csoportban vagyunk, amiben benne van öt budapesti akadémia, a Szeged és a Békéscsaba. Ez egyrész jó, mert erős csapatok ellen jobban fejlődnek a srácok és sokat tanulhatunk tőlük, másrészt nagyon nehéz velük felvenni a versenyt. Fő feladatunk az új játékosok felfedezése és beépítése, valamint az új posztok megtalálása volt. Az elején nem éreztem megfelelőnek az edzésmunkát, inkább a jobb mentalitású játékosok alkalmazkodtak, ekkor nagyobb különbségű vereségekbe is beleszaladtunk.

– Mikor jött fordulat ebben?

– A szezon közepe tájt vette fel mindenki a ritmust, és kezdtek egyre pörgősebbek lenni az edzések, ami a mutatott játék képén is megmutatkozott. A védekezésünk jól összeállt, jól mozgott együtt a csapat. Az utolsó négy meccsre már labdabirtoklásban is fejlődtünk, és mutatós támadásokkal veszélyeztettük az ellenfelek kapuját. Sokat fejlődtek a srácok egyénileg és csapatjátékban is. Két győztes mérkőzéssel sikerült zárnunk az őszi szezont, aminek nagyon örülök, ez plusz löketet adhat a srácoknak.

– Van olyan, akit kiemelnél?

– Mindenkinek voltak nagyon jó meccsei, de Lajter Kristófot a védelemben, valamint Füleki Ádámot a középpályán kiemelném. Ők nyújtották a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt.

– Hogyan tovább?

– Remélem, hogy mentálisan és fizikailag is kipihenték magukat a srácok, így újult erővel, de innen folytatva vághatunk bele a felkészülésbe január 13-án. A fő cél a támadójáték erősítésén lesz, illetve azon, hogy minél jobban felzárkózzunk az akadémiai csapatokhoz.

Szerző: KTE/kteakademia.hu