U12: Verebélyi Gábor értékelte a szezont

Nehéz félév volt.

Sorban haladva ezúttal az U12-es korosztály őszével foglalkozunk, akik már bajnoki rendszerben versenyeznek. Verebélyi Gábor értékelt.

– Nagyon nehéz féléven vagyunk túl az U12-es korosztállyal, sok munkát fektettünk bele ebbe az időszakba. A csapat életében sok változás történt, megnövekedett a pályaméret, nagyobb lett a pályán lévő játékosok létszáma, bajnoki rendszerben futballoztak. Az utóbbi változások mellett egy nyolc csapatos kiemelt bajnokságba kerültünk, ahol öt fővárosi csapattal találkoztunk hétről hétre. A vidéki várakat mellettünk a Békéscsaba és a Szeged képviseli. A bajnokság eleje, mint említettem nagyon nehéz volt, nagy különbség mutatkozott a csapatunk és a többi csapat közt. A különbség leginkább a fizikális állapot miatt alakult ki. Türelmesek maradtunk, hétről hétre az adott periodizáció szerint végeztük a munkát.  Október elejétől már érezhető volt, hogy sikerült felzárkózni ezután már nem volt alárendelt szerepünk a mérkőzéseken. Azért, hogy ez fejlődés kialakuljon nagyon sokat tettek a játékosok, nekik is nagyon nehéz volt ez az időszak, de becsületesen, koncentráltan dolgoztak, minden tőlük telhetőt megtettek a mérkőzéseken is. Sokat fejlődtek, ennek nagyon örülök és ezt maguknak köszönhetik. Annyira egységesek voltak, hogy nem is tudok, nem is szeretnék kiemelni senkit, mert mindenki nagyon odafigyelt. Minden játékosban benne van az a belső motiváció, hogy jobb akarok lenni, nagyon szeretik a focit. Nagy motiváció számukra az első csapat NB I-es szereplése, nagy létszámban látogatják a mérkőzéseket – mondta Verebélyi Gábor.

Januárban már folytatja is a munkát az U12-es csapat, hiszen márciusban indul a bajnokság.

– Januárban kezdjük a felkészülést, az alapokat leraktuk az ősszel, lehet mire építkezni. Februárban már edzőmérkőzések várnak ránk, márciusban pedig folytatódik a bajnokság. A stábba bekerült Marton Gábor is, aki a játékosok technikai képzésében sokat segített. Neki és Németh Viktornak köszönöm a csapat nevében az egész éves munkát. A játékosoknak és családjuknak, valamint az egész KTE családnak kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új évet kívánok – tette hozzá az U12 trénere.

Szerző: KTE/kteakademia.hu