U11: Címvédéssel zárták az évet

Értékelő. 

A KTE LA U11 a 2025/2026-os idény végén is szép sikereknek örülhetett, a csapatszintű eredmények közül élre kívánkozik a címvédés a Dunamenti Ligában. Rádi Zsolt foglalta össze a csapat tavaszát.

– Hogyan telt a tavaszi szezonotok, mire helyeztétek a hangsúlyt?

– Izgalmas és fejlődésben gazdag tavaszi szezont zárt az U11-es csapatunk. A keretben 26 igazolt labdarúgó és 2–3 próbajátékos dolgozott hétről hétre a tréningeken, valamint a mérkőzéseken. A korosztály pontosan ott folytatta a tavaszi szezont, ahol az őszt abbahagyta, így végig remekül szerepelt és kiemelkedően játszott. Az edzéseink középpontjában a technikai képzés, valamint a játékhelyzet-megoldó képesség fejlesztése állt.

– Mire vagy különösen büszke?

– A tréningeken legtöbbször olyan volt a sebesség és a minőség, hogy a gyerekek folyamatosan tudtak fejlődni, előrelépni. Minden játékos az alapelveknek megfelelően próbálta felépíteni a játékot, és a pálya minden területén ennek megfelelő döntéseket hozni. Ezt edzőként öröm látni, hiszen a mérkőzéseken pontosan azt szeretnénk tapasztalni, amit a hétközi munka során kértünk. A tavasz folyamán egy jól játszó, egységes, egymásért küzdeni tudó társaság alakult ki. A srácok technikai, taktikai és kondicionális fejlesztése mellett mentálisan is hatalmasat léptek előre. Remek példa erre, hogy vert helyzetben sem adtuk fel, hanem jó játékot mutattunk az ilyen meccseken is, hibák után is segítették, biztatták egymást a srácok. A rengeteg befektetett munka gyümölcseként a Dunamenti Liga tavalyi megnyerése után idén sikerült a címvédés.

– Kiket emelnél ki?

– Külön gratuláció jár Borsos Botondnak, aki a kiemelkedő edzéslátogatottsága és remek teljesítménye, illetve a gyerekek szavazatai alapján az év játékosa lett. A rengeteg nagyon jó játékos közül még Maró Balázst, Pintye Gergőt és Ruskó Milánt emelném ki, akik a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtották az edzéseken és a meccseken egész évben. Ez a sikerekben és fejlődésben gazdag év nem jöhetett volna létre a kiváló szakmai háttér és az egységes edzői stáb nélkül. Ezúton is köszönöm a rengeteg segítséget Kovács Zsolt másodedzőnek és Telek Vilmos kapusedzőnek a közös munkát. Végül, de nem utolsósorban köszönöm a szülőknek is az egész éves, áldozatos támogatást!

Szerző: KTE/kteakademia.hu