U10: Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak

Az ovifoci program is sikeres volt. 

Fűkő Péter a KTE LA U10-es csapata mellett az ovifoci programot is irányította a mögöttünk hagyott szezonban, mely során nem csak a gyerekek, de ő is rengeteg szép élménnyel gazdagodott a közös munkán keresztül.

– Szenzációs és kimagasló évet zártunk le a gyerekekkel, mely egyben a három éves közös munkán befejezése is volt, a következő szezont már nem velem kezdik meg. Csapatként és egyénileg is kimagaslót nyújtottak a fiúk, végig egységesek és egyre érettebbek voltunk. Nincs olyan terület, ahol ne lehetne vagy kellene fejlődni, de ez teljesen természetes, ezzel együtt, ami idén letettek az asztalra, azzal tényleg legjobbak között voltak, elég csak a Dunamenti Liga ezüstérmre gondolni például, azon belül is az ott nyújtott teljesítményre. Minden mérkőzésen és edzésen a lehető legjobb teljesítményt próbálták nyújtani, aminek következménye, hogy a fejlődésük magas ívet írt le. Fantasztikus és szerethető csapat. Nagyon jó volt velük együtt tölteni a labdarúgásra szánt időt, és ezúton is kívánok nekik nagyon sok sikert az élet minden területén – mondta az U10-es csapat kapcsán Fűkő Péter.

Az ovifoci program is jó hangulatban telt, ráadásul rengeteg ifjú futballista palánta csatlakozik nyáron akadémiánkhoz.

– Az ovifoci program idén is nagyszerűen alakult, szuper gyerekeket sikerült bevonzani a KTE családba. Az idei évben az idősebbek közül 17 gyereket tudunk felfelé adni kitűnő kollégámmal, Sziegl Gáborral az akadémiának. A tavaszi foglalkozást is jó hangulatban, egy játszóházas programmal zártuk. További sok sikert kívánok mindenkinek az U7-es csapatban!

Szerző: KTE/kteakademia.hu