Szabó Tibor foglalta össze tapasztalatokat.
A belga Double Pass idén ismét átvilágította az akadémiák működését, így a KTE LA-nál zajló munkát is. Akadémiánk több területen kimagaslóan teljesített, így megőrizte helyét az elit akadémiák mögött.
Tavasszal zajlott nálunk a Double Pass által végzett audit, összességében milyen volt az akadémia megítélése?
Büszkén mondhatom, hogy jól szerepeltünk. Sikeres auditon vagyunk túl, pozitív visszajelzéseket kaptunk a cégtől. A három évvel ezelőtti audithoz képest - amikor 12. helyen zártunk - nagyon sokat fejlődtünk, ez mutatják a számok is, hiszen 11 százalékponttal magasabb értéket értünk el idén. A pontos helyezések nem ismertek, de az úgynevezett klaszterekről értesítést kaptak a klubok. Ennek alapján a 7-15. hely közé kaptunk besorolást, közvetlenül az elit akadémiák alkotta első klaszter mögé. A visszajelzések, illetve a rendelkezésre álló információk alapján a második klaszternek az első felében végeztünk, ami mindenképpen jó eredmény a 19 egyesületet számláló mezőnyben.
Részletekre bontva, mivel volt leginkább elégedett a cég?
A klubok neveit a részeredményeket illetően nem láttuk, de a csúcsértékeket, illetve az átlagot megadták. Nagyon elégedettek voltak a képzési programunkkal, az infrastruktúrával, a tehetséggondozási programunkkal, a klub és az akadémia közti szoros kapcsolattal. Kiemelkedően teljesítettünk a csapatfejlesztés, illetve a HR és a kommunikáció területén, itt a csúcsértéken zártunk. Az átlag felett teljesített a scout részlegünk is, a legtöbb területen ennek környékén mozogtunk. Az összesített eredményünk egyébként szintén az átlag felett van.
Miben kell ennek alapján fejlődni?
A középmezőny elején végeztünk, így természetesen lehet és kell is fejlődni. A 11 vizsgált terület közül a stratégia kidolgozása mindenképpen egy fejlesztendő dolog, illetve a humánerőforrás is. Eltérő anyagi lehetőségekkel rendelkeznek az akadémiák, ennek ellenére mi mindig igyekeztünk szélesíteni a speciális területeken dolgozó szakemberek körét, természetesen a lehetőségeinkhez mérten. Szeretnénk itt is, a sporttudomány területén is folyamatosan színesíteni és erősíteni a szakmai stábot a jövőben. Összeségében azonban elégedettek lehetünk, mert egy erős mezőnyben nagyon jól szerepeltünk. Ezúton is köszönöm az összes kollégám munkáját, hiszen mindenki kellett hozzá, hogy ilyen eredményt érjünk el!
Szerző: KTE/kteakademia.hu