Több klubból is érkeztek fiatalok.
A tavaszi RUK program ezúttal is egy kisebb tornával zárult le a Széktói Stadionban, melyen az U11-es és az U10-es korosztály vett részt. A kecskeméti régiós válogatottba behívott játékosok, ismételten több klubból érkeztek.
Czéh László (az U11-es együttes trénere):
„Az U11-es korosztálynak az akadémia mellett az SC Hírös-Ép és a Kerekegyháza adott játékosokat ezúttal. A nagy meleg ellenére is jól játszottak a gyerekek, az eredmény másodlagos volt. A 6 meccsünkből egy-egy zárult döntetlennel, illetve vereséggel. Nagyon jó meccseket játszottunk, főleg a Cegléddel, ahol szintén kitűnő játékosok szerepeltek. Ez egy igazán erős korosztály.”
Verebélyi Gábor (az U10-es csapat edzője):
„Az U10-es korosztályban sajnos a Cegléd nem tudott eljönni, ezért a Kecskeméti RUK válogatottat két részre osztottuk fel. A lila csapatot én vittem, a fehéreket Bódi Attila. A válogatottba ezúttal Mayer Márkó és Farkas Erik érkezett Szegedről, illetve Bak Levente és Makai Bendegúz a Hírös-Épből, mindannyian remekül illeszkedtek a csapatok szerkezetébe. A Szeged 2011 és a Szilády RFC voltak így ellenfeleink, a fehér együttes veretlenül, a lila egy vereséggel zárt. Összességében nagyon jól futballoztak a gyerekek, így jár nekik a dicséret.”
Szerző: KTE/kteakademia.hu