Tornán járt az U9-es csapat

Első tornájuk volt az évben. 

A kiskunhalasi Merkbau Kupán vett részt hétvégén a KTE LA U9-es korosztálya, melyen a 7. helyen végeztek Pelikán István együttese.

A korosztály trénere így értékelte a tornát:

„A 2010-es korosztály Kiskunhalason kezdte az évet, a keret 3 „új” fiúval is kiegészült, akik a RUK-os edzéseken már bizonyítottak. Végül 1 győzelemmel és 3 vereséggel a 7. helyen végeztünk, jó csapatokkal mérhették össze tudásukat a gyerekek. Minden mérkőzés nagy iramú volt, így sok olyan játékhelyzetet kellett megoldani, ahol gyors döntést kellett hozni, a technikai elemeket gyorsan kellet végrehajtani. A helyzetek kialakításával nem volt gond, a támadásokat gyorsan építettük fel, jól megtaláltuk az ellenfél mögötti üres területeket. A védekezés jól működött, a letámadásunk hatékony volt. A helyzetkihasználásban voltak hiányosságok, illetve a védőzónában sokszor adtuk el a labdát nyomás alatt. Az utolsó mérkőzés végén sikerült a helyzeteinket jobban kihasználni, így ott nagyobb különbségű győzelem született.”

A csapat tagjai:

Nagymihály Áron, Csorba Kevin, Bódog János, Farkas Balázs, Madócs Kevin, Lőrincz Bertalan, Darányi Botond, Kovács Kende, Szombati Sándor

 

Szerző: KTE/kteakademia.hu