Tornagyőztesként tért haza az U11 Zánkáról

A hangulattal idén sem volt probléma.

Immáron hagyomány Verebélyi Gábor csapatának életében, hogy a játékosokkal és a szülőkkel karöltve, csapatépítő túrát szerveznek az augusztusi Zánka Kupára. A hangulat ennek megfelelően idén is pazar volt, ezt csak tovább erősítette a csapat szereplése.

A KTE LA U11 két éve már megnyerte a tornát, most harmadik nekifutásra ismét első helyen zártak. Okkal értékelt elégedetten Verebélyi Gábor, a csapat vezetőedzője:

„Gyakorlatilag hagyománnyá vált a csapat életében, hogy nyáron részt veszünk az egyik legrégebbi múltra visszatekintő, immáron 19. alkalommal megrendezett Zánka Kupára. Harmadjára voltunk itt, egyben egy szezonnyitónak is számít ez azóta számunkra, ami a játékosoknak és a szülőknek ismét egy nyaralással összekötött hosszú hétvége volt. Már pénteken elfoglaltuk a szállásunkat, közös vacsorával, szabadtéri programokkal hangolódtunk a hétvégére. Szombaton szabadprogramként egész nap strandoltunk, fociztunk, közösségi programokat szerveztünk. Vasárnap a reggeli után indultunk visszahódítani a kupát, amit első alkalommal megnyertünk, de tavaly a döntőben elvesztettünk. Idén is bejutottunk a fináléba, ahol harmadjára újra a Veszprémmel találkoztunk. Most nem kegyelmeztünk nekik, 3-0-ra vezettünk az első félidőben. Ellenfelünk mindent megtett az egyenlítésért, 3-2-re fel is jöttek, de a végén egy parádés góllal lezártuk a döntőt, így újra magasba emelhettük a Zánka Kupát.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu