Torbavecz Tamásnak élmény volt néznie csapatát

U12-es értékelő.

A KTE LA U12-es csapata kifejezetten jó szezont zárt a régiós bajnokságban, ahol végül nagy csatában a második helyen zárt. A szezont Torbavecz Tamás vezetőedző értékelte.

Hogyan értékelnéd a bajnoki szereplést?

Az U12-es korosztályban a 13 csapatos Dél-Keleti régiós bajnokságban szerepeltünk, ahol második helyen végeztünk. A Szeged-Grosics Akadémia csapata 2 ponttal előzött meg minket, ezúton gratulálok nekik! A bajnokság első öt csapatával tudtunk jó színvonalú mérkőzéseket játszani, emiatt a tavaszi szezonban hétközi edzőmérkőzéseket játszottunk, országos szinten nívós ellenfelek ellen, ami kiválóan segítette a fejlődésünket. Örömteli, hogy bámely ellenfelünk ellen megálltuk a helyünket. Ez sokkal fontosabb volt számunkra, mint az, hogy hányadik helyen végzünk a bajnokságban.

Milyen célokat tűztetek ki?

A legfontosabb képzési célkitűzés az volt, hogy a játékosok technikai tudását úgy fejlesszük, hogy azt a játékhelyzet megoldásokban sikeresen alkalmazzák. A játékszemlélet fejlesztése, és a szervezett játékra való törekvés kiemelt cél volt. A játék tényezőinek legfontosabb alapelveit folyamatosan „pakoltuk” be a fejekbe. Az eredményesség tekintetében azt a célt fogalmaztuk meg közösen, hogy minden mérkőzésen győzelemre kell játszani. Fontos volt, hogy az egyéni játék és a csapatjáték egyensúlyban legyen, az adott játékrendszeren belül kellett az egyéni képességeket a csapat hasznára fordítani. A tavaszi szezon folyamán összeért a munka, az utolsó hónapokban élmény volt nézni a csapat játékát.

Kiket emelnél ki?

Szeretnék minden játékost kiemelni, élmény volt ilyen elhivatott gyerekekkel dolgozni, és kívánom, hogy maradjanak ilyenek! Az egész éves teljesítmény alapján a szezon legjobb játékosa Czéh Barnabás volt nálam azért, mert a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt ő nyújtotta, ezen kívül igazi vezéregyénisége volt a csapatnak. Ezúton szeretném megköszönni a szülőknek az egész éves sportszerű szurkolást, a gyerekeknek pedig sok sikert kívánok!

Szerző: KTE/kteakademia.hu