Torbavecz Tamás: Mélyről indultunk

U15-ös értékelő.

Értékelőinket folytatva, ezúttal Torbavecz Tamás foglalta össze csapata szereplését.

– Hogyan értékelnéd a bajnoki szereplést?

– Az MLSZ országos, 12 csapatos bajnokságában a 3. helyen végeztünk. A szezon elején nagyon mélyről indultunk, ellenfeleink előttünk jártak játéktudásban, de dolgoztunk keményen, és nem látványosan, de fokozatosan fejlődtünk, végül télen a 6. helyen fordultunk. Amit a tavaszi szezon előtt célként megfogalmaztunk magunknak, azt valóra tudtuk váltani, sőt, több esetben túl is teljesítettük. A tavaszi mérkőzéseink jelentős részében dominálni tudtunk, jól kontrolláltuk a mérkőzéseket, és minden percét kiélveztük a találkozóknak. Kétszer is megvertük az aktuális listavezetőt, és kiélezett szituációkban helyén volt a szívünk. Persze a szerencse is kellett, hogy végül a dobogóra odaérjünk, de nagyon sokat tettünk érte. Kiemelem azt, hogy az őszi szezonban, amikor eredménytelen időszakunk volt, akkor is jó edzésmunkát végeztek a játékosok, és ez térült meg tavasszal, ezért is tudtunk sikeresek lenni.

– Kit, illetve kiket emelnél ki?

– A tavaszi szezon legjobbja Pljesovszki Gergő volt, aki nyáron érkezett hozzánk, és óriási fejlődésen ment keresztül. Mellette a csapatkapitányát, Sódar Gellértet emelem ki, aki személyiségével és játéktudásával a csapat vezére volt.

– Az eredményesség mellett miben lépett előre a csapat?

– Az egyesület által meghatározott képzési programot szem előtt tartva dolgoztunk egész évben, ennek köszönhetően taktikailag, technikailag, fizikálisan, és mentálisan is nagyot léptek előre a játékosok. Komoly erőfeszítéseket tettünk a szezon során, így még értékesebb az elért eredmény. Kellemes feltöltődést és további sok sikert kívánok a játékosoknak.

Szerző: KTE/kteakademia.hu