Torbavecz Tamás: Büszkék lehetünk!

U12-es értékelő.

Az ünnepek előtt már a bajnokságban érdekelt csapataink őszi értékelőit is elkezdjük. Az U12-es korosztály a régiós bajnokságban érdekelt, ahol ősszel minden mérkőzésüket megnyerték, így vezetik a tabellát. Torbavecz Tamás vezetőedző értékelt.

Hogyan értékelnéd az őszi szereplést?

Az U12-es korosztállyal a 13 csapatos kiemelt régiós bajnokságban szerepelünk. Az utolsó két forduló a vírushelyzet miatt sajnos elmaradt, ezeket majd a tavaszi szezonban fogjuk pótolni. Az eredményességet tekintve minden bajnoki mérkőzésünket sikerült megnyerni, így jelenleg vezetjük a bajnokságot. Ebben a korosztályban nem ez az elsődleges, de természetesen büszkék lehetünk rá, hogy - a felkészülési mérkőzéseket is beleszámítva - július óta 17 mérkőzésünkből 16-ot megnyertünk.

Mi volt a célkitűzés?

Az őszi célkitűzésünk az volt, hogy minden mérkőzésen - és edzésen is - tegyünk meg minden tőlünk telhetőt a győzelemért. Cél volt, hogy mi domináljunk, nagy tempót diktáljunk, és alapvetően magasan szerezzünk labdát. Mindig igyekeztünk olyan játékfelfogásban játszani, ami a klub által meghatározott játékfilozófiának megfelel.

A képzés terén mi kapott hangsúlyt?

A képzési program fő célja volt a különböző posztok szerinti technikai tudás fejlesztése, alkalmazása és érvényesítése a játékhelyzetek megoldásában. A játékszemlélet fejlesztése, törekvés a szervezett játékra. A gyerekek technikailag, taktikailag és kondicionálisan megkapták azt a fajta képzést, amire ebben az életkorban szükségük van. Csapatszinten alapelveket tanultak meg labdabirtoklásban, ellenfél labdabirtoklásában, valamint az átmenetekben. A lelki nevelés fontosságáról sem feledkeztünk meg az őszi szezon során.

Kiket emelnél ki, ki volt a csapat legjobbja?

Kristófik Dániel kiegyensúlyozott teljesítményével, szorgalmával, céltudatosságával és sportszerűségével kiemelkedett a csapatból az őszi szezon során. A többi játékosnak is szeretném megköszönni az őszi munkát, egységes, jó csapat benyomását keltettük a félév során.

Hogyan zártátok az évet, mikor kezditek a következőt?

Az évet egymás közti játékkal, lábtenisszel, egyéni és csapat értékeléssel, beszélgetéssel zártuk december 10-én. A tavaszi szezonra való ráhangolódást december 28-án kezdik meg önállóan a játékosok egy kiadott futóprogrammal. Január 4-től egy ráhangoló héttel, heti 3 edzéssel kezdődik a felkészülés, majd január 11-től heti négy edzéssel és edzőmérkőzésekkel fogunk készülni a bajnoki szezonra. A tavaszi célkitűzés az, hogy mind egyénileg, mind csapatként tovább fejlődjünk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu