Eredmények.
A KTE LA U15 alaposan megdolgozott Békéscsabán a három pontért, melynek köszönhetően tartja második helyét, az U14 bajnokesélyes csapat ellen volt csalódott a döntetlen miatt. Az U13 és az U12 most vesztesen hagyta el a pályát Szegeden.
U15: Békéscsaba – KTE LA 1-2 (0-0)
KTE: Endre – Polgár, László (Miskei 51.), Rau, Kocsis, Vizer, Ronkó, Paor-Smolcz (Szenczy 51.), Házi, Csordás (Fricz 73.), Banai. Vezetőedző: Torbavecz Tamás
Gól: Szeles (44.) ill. Csordás (59.), Rau (83.)
Torbavecz Tamás: – Az első perctől az utolsóig küzdöttünk, hogy feltörjük ellenfelünk zárt védekezését. Mezőnyfölényben játszottunk az egész mérkőzés során, de a támadó zónában nem voltunk elég pontosak. A második félidőben lekontráztak minket, ezzel hátrányba és nehéz helyzetbe kerültünk, de hittünk magunkban, és meg tudtuk fordítani a mérkőzést a hosszabbításban. A futball ezen a napon igazságos volt, mert az a csapat nyert, mely többet tett a győzelemért.
U14: KTE LA – Nyíregyháza 0-0 (0-0)
KTE: Hornyák – Takács M., Csóka, Bertus, Kriskó, Kárász, Borsos (Tapodi 63.), Bagi (Rózsa 48.), Eiler D. (Horváth Sz. 41.), Beszedics (Császár 63.), Doszpod (Eiler T. 41.). Vezetőedző: Dócs Dániel
Dócs Dániel: – Büszke vagyok a srácokra, de mégis félig üres a pohár. A mérkőzés tervünk működött, tudtuk, hogy egy fizikálisan erős, támadó focit játszó csapat ellen játszunk, mely a bajnokság megnyeréséért küzd. Védekezésben jól zártuk a területeket, agresszívak és koncentráltak voltunk. Már az első félidőben látszódott, hogy akkor tudunk zavart okozni, ha letámadjuk őket, erre a félidőben rá is erősítettem. A második félidőben több alkalommal is oda tudtuk szorítani őket a saját térfelükre. A pohár azért üres félig, mert két kapufát is lőttünk, míg ellenfelünknek helyzete sem volt fordulás után. Kiemelném Takács Mátét, aki megfogadta tanácsaimat, így kiemelkedett a védelemből.
U13: Szeged-Csanád GA – KTE LA 3-0
KTE: Körtési – Lajter, Füleki, Komonyi, Bovier, Kern, Dunai, Farkas A. Csere: Csitos, Kovrig, Lévay, Berus, Békési, Patocskai. Vezetőedző: Rádi Zsolt
Gól: Körmöci (16.), Molnár (49.), Ferenczi (63.)
Rádi Zsolt: – Enerváltak és dekoncentráltak voltak a srácok az első negyedben. Sokkal jobban állt bele a Szeged a mérkőzésbe, jobban akarták a győzelmet. A labdabirtoklás jól működött, ötletes labdakihozatalokat, szép támadásokat vezettünk. Sokszor a kapu előtt fogytunk el, vagy nem volt szerencsénk a befejezéseknél. Labdaszerzésnél nem voltunk elég dinamikusak és agresszívak, sokszor nem a tengelyt védtük, hagytuk, hogy bejátsszák a labdákat. Az átmeneteknél lassan reagáltunk.
U12: Szeged-Csanád GA – KTE LA 3-2
KTE: Molnár B. – Kiss Z., Hoffman, Bisztricsány, Pap O., Vizeli, Géró, Paor-Smolcz, Gál. Csere: Papp B., Gyenes G., Pálnok, Ilyés, Garaczi, Kenderes, Rácz. Vezetőedző: Filus Gábor
Gól: Kiss Á. (9.), Faur (70.), Bakos (74.) ill. Ilyés (26.), Gál (36.)
Filus Gábor: – A mérkőzést nem kezdtük megfelelő koncentrációval, és a hazai csapat megszerezte a vezetést. Rendeztük a sorokat és sikerült az eredményt megfordítani. Jó tempóban szép támadásokat vezettünk, majd egyéni hiba után a Szeged kiegyenlített. A mérkőzés utolsó negyedében kreatívabban focizott a Szeged, mozgósította az erejét és megszerezte a vezetést, amihez mi asszisztáltunk. Pár játékos teljesítménye és hozzáállása nem volt megfelelő, de azon leszünk, hogy javítsuk a hibákat.
Szerző: KTE/kteakademia.hu