Jól indult a szezon.
A KTE LA U8-as korosztálya az első tornákon vett részt, a fiatalok előbb Kiskunlacházára utaztak, majd a Dunamenti Liga rajtolt el másnap Gödöllőn.
– Az első tornánkra utaztunk Kiskunlacházára, ahol 18 csapat mérhette össze tudását. Csapatunk a csoportban az első helyen végzett nagyon jó játékkal, és bejutott a legjobb nyolc közé. Ott egy kiélezett meccsen a Péccsel szemben büntetőkkel maradtunk alul, majd az Újpestet győztük le. Az 5. Helyért pedig az első nemzetközi mérkőzésüket is lejátszották a fiúk, a dunaszerdahelyi DAC ellen maradtak alul egy nagyon jó mérkőzésen. Egy színvonalas és erős tornán a 6. helyen végeztünk. Jó játékkal és nagy küzdőszellem párosult ez a nap – értékelt Pelikán István vezetőedző.
Másnap már a következő megmérettetésre utazhattak a gyerekek Gödöllőre, ahol a Dunamenti Liga első fordulójának küzdelmei kerültek megrendezésre.
– Folytatták az előző napi jó teljesítményüket a gyerekek. Két győzelem (BVSC és Olasz FS) és egy vereség (MTK) zárták a napot. Olyan minőségű mérkőzéseket játszottak a két nap alatt, amelyeket eddig még nem tapasztaltak meg. Ezeken jó teljesítményt nyújtottak, nagyot hajtottak. Ami a legfontosabb, nagyon jól érezték magukat mind az utazás mind a mérkőzések alatt. Ez így indulásnak nagyon pozitív – tette hozzá Pelikán István.
Szerző: KTE/kteakademia.hu