Szolnokon folytattuk jó szereplésünket

Újabb sikerek a régiós bajnokságban.

A KTE LA U13 és U12 Szolnokon lépett pályára a régiós bajnokságban, ahol ez volt csapatink második mérkőzése. Ahogy a Szilády RFC elleni nyitányon, úgy most is magabiztos sikerekkel vettük az akadályt.

U13: Szolnok – KTE LA 1-4 (0-1)

Kiemelt U13, 3. forduló

KTE: Baranyi – Fürj, Balogh, Szebellédi, Hegedűs – Hoffman, Kenderes, Nagy Á. – Csonka, Köblös, Tóth.

Csere: Hajnal, Katona, Simon, Gajdos, Laczkó, Nagy, Keresztes

Gól: Kondorosi (44.) ill. Tóth (13.), Simon (43.), Hoffman (54., 57.)

Verebélyi Gábor: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Viszonylag hamar megszereztük a vezetést, majd végig irányítottuk a mérkőzést, de a szolnokiak kontráiban végig benne volt a veszély. Amikor végre sikerült kétgólos előnyt szerezni és megnyugodhattunk volna, rögtön kaptunk is egy gólt. A mérkőzés utolsó harmadára a szolnokiak már nagyon elfáradtak, így több gólhelyzetet is ki tudtunk alakítani, amiből a végén Hoffman Csanád kettőt értékesíteni is tudott. Szépen és fegyelmezetten játszottunk a mérkőzésen, amihez gratulálok a csapatnak!

U12: Szolnok – KTE LA 1-3 (0-1)

Kiemelt U12, 3. forduló

KTE: Lázár – Csorba, Kristófik, Nagy M., Papp – Pulai, Czéh, Lőrincz – Király.

Csere: Németi, Lippai, Hegedűs, Szabadi, Filus, Gulyás

Gól: Joó (59.) ill. Lőrincz (30.), Csorba (40.), Lippai (54.)

Torbavecz Tamás: A betömörülő ellenfelünk, a pálya rossz minősége és kicsi mérete miatt nehezen indult számunkra a mérkőzés. Nagy jelentősége volt annak, hogy az első gólt mi tudtuk megszerezni. Ezt követően nyíltabb játékot vállalt fel ellenfelünk, ami nekünk kedvező volt, és a második félidőben a gyors, kombinatív játékunknak köszönhetően magabiztos győzelmet arattunk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu