Szép siker az U15-től, kikapott az U14

Egy győzelem, egy vereség. 

Az Illés Akadémiát fogadták ezúttal az élvonalban korosztályos csapataink, az U15 magabiztos játékkal tartotta itthon a pontokat, az U14 azonban nem tudott pontot szerezni.

Goretich triplázott

Lóczi Péter csapata a 14. percben szerezte meg a vezetést, egy szép akció végén a jobboldalon fellépő Barkóczi talált be. Erre a vendégek egy szöglet után válaszoltak ugyan, de a második félidőt álomszerűen kezdte a KTE LA, Goretich emelt pazar gólt egy kapu előtti kavarodás zárásaként, negyedóra elteltével aztán büntetőből növelte az előnyt. A hajrában kialakult a nagy különbségű hazai siker is, Lengyel egy jobbról érkező beadásra érkezett jól, majd Goretich egy szerencsés találattal jutott mesterhármasig.

U15: KTE LA – Illés Akadémia 5-1 (1-1)

U15 I. osztály, 12. forduló

KTE: Zábráczki – Győri (Bogdán 76.), Szél, Horváth, Szamosi – Gyarmati, Heidrich (Lisku 76.), Lengyel (Török 70.) – Barkóczi (Pető 76.), Goretich, Molnár (Szalai 57.).

Gól: Barkóczi (14.), Goretich (41., 55., 67.), Lengyel (66.) ill. Bolla (25.)

Lóczi Péter: Szép győzelmet arattunk, de ami ennél is fontosabb, hogy jól és bátran játszottunk. Élveztük a játékot, végre már nem görcsölt senki, meg merte csinálni mindenki azt, amit tud. Győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt, gratulálok minden játékosnak, sikerült mindenkinek hozzátennie ehhez a magabiztos sikerhez!

Az U14-es együttes nem bírt a szombathelyiekkel. A KTE LA korán hátrányba került, de erre Bálint révén még az első félidőben volt válaszunk. Egészen a mérkőzés utolsó 20 percéig tartotta is az eredményt csapatunk, ám a hajrában a vendégek maguk javára fordították a találkozót.

U14: KTE LA – Illés Akadémia 1-3 (1-1)

U14 I. osztály, 12. forduló

KTE: Radnóti – Benke, Erhardt (Hábenczius 68.), Kónya, Ruzsa – Gondi (Geiger 74.), Fekete – László (Baranyi 41.), Átrok, Bálint – Majoros.

Gól: Bálint (24.) ill. Nagy (11.), Vékony (61.), Bonyhárd (79.)

Bódi Attila: Nem változnak a problémáink, a legnagyobb gond a párharcokkal van. Fizikális paraméterektől függetlenül, amíg nem tudunk ebben fejlődni, erőszakosabbak, harcosabbak lenni ezekben a szituációkban, addig bajban leszünk mindenki ellen.

Szerző: KTE/kteakademia.hu