Minden korosztályban díjaztuk a csapatok legjobbjait.
Bár a vírushelyzet miatt akadémiánk szokásos karácsonyi évzáró rendezvénye elmaradt, a legjobb teljesítmények díjazása nem. Ahogy minden év végén, úgy most is megválasztottuk a korosztályos csapatok legjobbjait, illetve az év játékosát és kapusát is, de leány labdarúgóink sem maradtak ki a sorból. A díjakat és az okleveleket a Széktói Stadion klubtermében vehették át a gyerekek Dr. Filus Andor ügyvezetőtől, Szabó Tibor szakmai igazgatótól és Czéh László klubigazgatótól.
A Talentum Díjat nem meglepő módon Szalai József vehette át, aki az őszi szezonban meghatározó tagja lett az NBIII-as bajnokságot vezető KTE-nek is, három gólt is szerzett már a „nagyok” között. A Tasnádi Díjat Radnóti Dániel már másodjára vihette haza, aki két korosztályban is kitűnően védett idén. Mindkét tehetségünkben közös, hogy ősszel meghívót kaptak a korosztályos válogatottak összetartásaira is.
A korosztályok legjobbjait most is az edzők választották meg, amihez rövid indoklást is csatoltak döntésük okairól.
Az év utánpótlás játékosa (Talentum Díj 2020): Szalai József
Joci utánpótláskorú játékosként bekerült a felnőtt csapat szűk keretébe. Folyamatos játéklehetőséget kapott, amit 3 góllal hálált meg. Meghívót kapott az U19-es válogatottba is.
Az év utánpótlás kapusa (Tasnádi Díj 2020): Radnóti Dániel
Dani folyamatosan megbízható, jó teljesítményt nyújtott a 2005-ös és 2006-os korosztályban. Teljesítményére felfigyeltek a szövetségi edzők is, így meghívót kapott az U15-ös válogatottba.
Az év játékosai korosztályonként az edzők választása alapján:
Kovács Tamás (U7): Filutás Ákos
„Ákos folyamatosan motiváltan edzett az eredményektől és csapattársaktól függetlenül. Nagy odaadással játszotta a mérkőzéseket, bátran kezdeményezett, egyaránt segítette a védekezést és a támadást.”
Fükő Péter (U8): Ilyés Benedek
„A mérkőzéseken való hozzáállásáért, csupaszív játékáért, példamutató edzésmunkájáért, szorgalmáért, és a csapathoz való hozzáállásáért.”
Pelikán István (U9): Scheiner Zsombor
„Zsombor nagyon szorgalmas, a csapatból ő vett részt a legtöbb edzésen és mérkőzésen. Nagyszerűen teljesít a kapuban, lábbal nagyon jól játssza meg a labdákat. Nyitott az új dolgokra, érdeklődő, mindig kérdez, hogy megértse mit miért csinálunk. Segíti és támogatja társait, igazi csapatember!”
Dócs Dániel (U10): Csikai Róbert
„Robi hozzáállása példaértékű! Nem hagyott ki egyetlen edzést sem, illetve azokon a napokon amikor nem volt edzés, egyéni edzést végzett. Technikailag nagyon sokat fejlődött. A csapat egyik húzóembere lett.”
Sziegl Gábor (U11): Gál Balázs
„Balázs nagyon sokat fejlődött az ősz folyamán. Az utolsó tornákon nagyon jól és hasznosan játszott, szépen összeállt a játéka mind taktikailag, mind technikailag.”
Torbavecz Tamás (U12): Kristófik Dániel
„A csapatból Dani nyújtotta a legjobb teljesítményt az őszi szezon során. Végig magas szinten teljesített a mérkőzéseken és az edzéseken is. Csapatunk legbiztosabb pontja volt. Dani céltudatossága, szorgalma, és sportszerűsége példaértékű mindenki számára.”
Verebélyi Gábor (U13): Hoffman Csanád
„Csanád egész éves teljesítménye példaértékű. Az edzéseken fegyelmezetten, nagy alázattal végezte a munkát, minden mérkőzésen meghatározó tagja volt a csapatnak. 16 góljával vezeti a házi góllövő listát és mindössze négy góllal van lemaradva a bajnokság legjobb góllövőjétől.”
Csima Gyula (U14): Lukács Viktor
„Remek a hozzáállása, edzéseken és mérkőzéseken mindig törekszik kihozni magából a maximumot. Korosztályának meghatározó játékosa.”
Paksi Péter (U15): Kárpáti Ákos
„Szorgalma, hozzáállása, edzéseken való részvétele példaértékű. Gólérzékeny játékos, aki nagyon sokat fejlődött az összjátékban. A bajnoki mérkőzéseken nagyon nagy harcokat vívott az ellenfél védői ellen. Reméljük, hogy fejlődése töretlen lesz, és sok örömet szerez játékával majd mindenkinek.”
Szabó Tibor (U16): Bálint Máté
„Máté az edzéseken és a mérkőzéseken hatalmas hévvel veti magát bele a játékba. A mérkőzéseken megbízhatóan és hatalmas futómennyiséggel játszik. Alázata, küzdeni tudása példaértékű játékostársai számára.”
Bódi Attila (U17): Szamosi Csanád
„Csanád játékával, gondolkodásmódjával, hozzáállásával vezéregyénisége volt a csapatunknak. Csapatkapitányként a csapatot is próbálta összefogni. Felnőtt gondolkodás módja segítség volt az edzői munka számára is.”
Lóczi Péter (U19): Bodor Zoltán
„Egész évben nagy elszántsággal, alázattal és motiváltan edzett. Játéka és a hozzáállása is kiemelkedő volt. Tisztában van az erényeivel és a hiányosságaival, tudja hová tart, és ezért mindent meg is tesz. A csapat vezére lett, képes váratlan megoldásokra, kulcspasszokra, gólpasszokra és képes gólokat is szerezni.”
Az év leány labdarúgói:
Nagy öröm számunkra, hogy lelkes és ügyes lányok is örömmel jönnek futballozni akadémiánkra, akik teljesítményükkel is felveszik a versenyt a kis korosztályokban a fiúkkal. Játékuk elismeréseként Baranyi Dorina, Czéh Kamilla, Lóczi Luca és Polyák Édua és elismerő kupát vehetett át.
Játékosainknak ezúton is gratulálunk! További fotók és egyéni képek facebook oldalunkon!
Szerző: KTE/kteakademia.hu