A Kesport készített szakmai igazgatónkkal nagyinterjút.
A KTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója 13 évesen került az MTK-hoz, ahol utánpótlás-válogatott lett, de pályára léphetett az UEFA Kupában is, közben a korszak legjobb edzőivel dolgozhatott. Az edzői pálya rögtön egy hatalmas sikerrel indult számára, ezalatt folyamatosan képezte magát. Az utánpótlás szempontjából kifejezetten örömtelinek tartja, hogy a KTE célja idén a feljutás. A teljes interjú, rengeteg fotóval ITT olvasható!
"2008 januárjában kerültem a klubhoz, egy U16-os csapatot vehettem át, a 95-ösöket. Tényleg minden korosztály mellett dolgozhattam szinte: U13, U14, U15, U16, U17, U19, U21. Korosztályok szerint a 95, 96, 97, 98, 99, a végén a 2000-es születésűsekkel is. Az elején nagy volt a lemaradásunk a többi egyesülethez képest, de az akadémia révén aztán nagyon sokat fejlődött a kecskeméti utánpótlás labdarúgás. Sok szép emlék és siker ugrik be hirtelen a gyerekekkel, a 96-osokkal HLSZ Kupa másodikok voltunk, a 99-esekkel U15-ös bronzérmet szereztünk az NBI-ben, az egy nagyon jó korosztály volt. A 2000-esekkel harcban voltunk mindig a feljutásért, úgyhogy összességében sikeres évek voltak. Rengeteg jó szakemberrel dolgozhattam, illetve dolgozhatok együtt most is az akadémián."
Szerző: KTE/kteakademia.hu