Szabó Tibor: Evés közben jött meg az étvágy

U16-os értékelés. 

A két ünnep között folytatjuk és lezárjuk egyben korosztályos csapataink őszi évértékelőit, elsőként az U16-os csapatra kerül sor. Szabó Tibor vezetőedzővel beszélgettünk.

Hogyan értékelnéd a bajnoki szerepelést?

A versenykiírás nyáron megváltozott, magunk sem tudtuk ennek tükrében, hogy milyen játékerőt képviselhetünk. Ebben benne volt az is, hogy nagyon sok új játékos érkezett, sokan távoztak is. A bajnokságot inkább úgy értékelném, hogy egy folyamatosan fejlődő csapat benyomását keltettük az ősz folyamán, az eredmények is ezt mutatják, hiszen három győzelemmel zártunk. Összességében kilenc meccset játszottunk le, pozitív, hogy saját kezünkben van a sorsunk. Amennyiben a két halasztott mérkőzésünket is megnyerjük, akkor ott vagyunk az első négyben, ami tavasszal a B-csoport nyolcasát jelenti. Elégedett vagyok, bizakodva várom a tavaszt.

Milyen célokkal vágtatok neki a szezonnak?

Július elején kezdtük a felkészülést, akkor a nagyon sok távozó miatt az volt a legfontosabb, hogy minőségileg és mennyiségileg is töltsük fel a keretet. Azt gondolom, hogy a nyári munka jól sikerült, jó keretet tudtunk összerakni. A bajnokságnak úgy mentünk neki, hogy első lépésként minél előbb szerezzük meg az első győzelmünket. Evés közben persze megjött az étvágy is, hiszen kijött az, hogy milyen erények lapulnak a csapatban, így most már arra törekszünk, hogy zárjunk az első négyben.

A képzési program szerint mivel kellett haladnotok?

A képzésünk egy 4 hetes periodizáció szerint zajlott. A taktikai oldal látható fejlődésen ment át, hiszen csapatként jól és eredményesen szerepeltünk. Az egyéni cél mindig az, hogy az adott posztnak megfelelően megtanulják és alkalmazzák a játékosok azokat a feladatokat, amit az adott poszt megkíván. Ebben is sokat léptünk előre, kicsit pontosítottuk azt, hogy a játékosok milyen poszton lehetnek sikeresek akár a felnőtt labdarúgásban is.

Kiket emelnél ki?

Bálint Máté volt az év legjobbja, aki edzéseken és mérkőzéseken is hatalmas hévvel veti bele magát a játékba. Megbízhatóan és hatalmas futómennyiséggel játszik, alázata és küzdeni tudása példaértékű. Az összes játékos mérkőzésen nyújtott hozzáállásával elégedett vagyok egyébként, mindenki a legtöbbet akarta kihozni magából. Gondi Károlyt emelném még ki, aki a tavaszhoz képest óriásit fejlődött, meglepetés számomra is, hogy ilyen jól teljesített ősszel. Mellette még Erhadrt Dominik játéka is pozitív.

Mikor kezditek az évet?

Az év zárásaként egy pizza és egy üdítő mellett beszéltük át az év tapasztalatait december közepén, ami után kaptak két hét pihenőt a játékosok. A két ünnep között már egyéni futóprogram szerint kell megkezdeniük az egyéni edzéseket. Jövő héten már indul a közös munka három edzéssel, amivel hangolunk tulajdonképpen a felkészülésre. Sűrű lesz a program, hiszen február 6-án már bajnoki mérkőzés vár ránk. A motiváció meg kell legyen a felkészülés alatt is, hiszen ha az utolsó két meccsünket megnyerjük, akkor a négy között vagyunk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu