Szabó Tibor: A képzés és a nevelés a fő célunk

Interjú.

Már javában zajlik utánpótlásunkban is a felkészülés a 2022/2023-as idényre, mely szeptember elején startol el a fiatalok számára. A nyári munka közepéhez érve Szabó Tibor szakmai igazgatóval tekintettünk vissza az előző szezonra, illetve már előre az újra is.

– Hogyan értékelnéd röviden az előző szezont? 

– Egy nehéz, de sikeresnek tekinthető éven vagyunk túl. A minimális elvárásainkat teljesítettük eredményesség terén, emellett nagyon sok játékos mutathatta meg máshol is magát. A Ferencvárossal partnerkapcsolati együttműködésünk keretében kitűnő lett a kapcsolatunk, de természetesen erre törekedtünk a többi akadémiával is. A feljutás óriási hatással volt az utánpótlásra, bízom benne, hogy ez továbbra is ki fog tartani, hiszen akkor egyre több ügyes srác lesz majd a KTE kötelékében.

– Milyen sikereket emelnél ki?

– Az U19 jól szerepelt, az U15 és az U14 is magára talált tavaszra, dobogón is fejezték be az idényt, de az U16-tal is meg voltunk elégedve. A többiek tulajdonképpen a minimális elvárást teljesítették, míg a kis korosztályokban, a BASIC szekcióban rengeteg tornán és MLSZ rendezvényen vettünk részt, ahol remek meccseken fejlődhettek a játékosok.

– Maradjunk a piciknél akkor, hiszen az tendencia, hogy folyamatosan nő ezekben a korosztályokban a létszám. Ez igaz erre a nyárra is?

– Folyamatosan zajlanak az átigazolások, de összességében azt elmondhatjuk, hogy eddig 40 játékos érkezett U7-től U19-ig. A kicsiknél még ez a szám bőven nőhet, folyamatban vannak további átigazolások. Láthatóan szép létszámmal fogunk dolgozni, és törekszünk is arra, hogy már ezekben a korosztályokban is megtaláljuk a minőségi játékosokat Kecskeméten, illetve a környékben. A létszám persze részünkről is több munkát és felelősséget követel meg, ezért is dolgozik két edző csapatonként a gyerekekkel.

– Óvodai programja is van a klubnak, hogyan és miként ismerkedhetnek meg a legkisebbek a klubbal?

– Heti egy alkalommal folyamatosan tartunk Fűkő Péter vezetésével foglalkozásokat, ahol a picik megismerhetik ezt a közeget, és elkezdhetnek bele látni az akadémián zajló munkába. 

– Mikor indul az új szezon, milyen célokkal vágtok neki?

– Szeptember elején indul a szezon, az eredményesség terén most sincsenek extra elvárásaink, a minimum az, hogy mindenki tartsa meg a helyét az országos 24-ben. A lényeg inkább az, hogy fejlődjenek a játékosok, mutassák meg magukat akár az idősebbek között is. A fő célunk a képzés és a nevelés továbbra is. Nyáron 9 játékos távozott A-szintű akadémiára, ez megfelel annak az átlagnak, amit évek óta hozunk. Természetesen mi sem tudjuk megmondani, hogy kiből hol lesz profi játékos, ezt a szülő és a játékos dönti el, hogy melyik utat választják. Mi szeretnénk a saját nevelésű játékosokat itt beépíteni a felnőtt csapatba, de a legfontosabb az, hogy minél több fiatalból legyen profi. Az A-szintre adunk tovább, míg a C-D-szintről igyekszünk felhozni a tehetségeket. Ebben most is partnerek voltak a régiónkba tartozó egyesületek, amit ezúton is köszönök.

– Az NB III-as csapat milyen hatással lesz az akadémiára?

– Nagy lehetőség a fiatalok számára, hogy NB III-ban is megmutassák magukat, de már az is, hogy egyáltalán az idősebbekkel edzve tapasztalatokat szerezzenek. A cél az, hogy meglegyen az átmenet a felnőtt és az utánpótlás futball között, ezt ezzel a lépéssel biztosíthatjuk. Megvan a folyamatos kommunikáció és együttműködés a felnőtt csapattal, szoktunk is már játékost feladni igény esetén, hogy ott is gördülékenyen haladjanak az edzések. Ez a fiataloknak is jó lehetőség, hogy megmutassák magukat, a többi pedig már rajtuk múlik, hogy élnek-e vele.

– A nyári munka hogyan halad?

– Július közepén kezdtük el a felkészülést, zökkenőmentesen halad. A pályáink kihasználtsága gyakorlatilag a maximumon van, jól be tudtunk azonban osztani mindent. A stábunk az állandóságot képviseli, tulajdonképpen alig lesz változás, egy-két új kolléga kapcsolódott, illetve kapcsolódik majd be szeptembertől a közös munkába. Egy tanulságot azonban le lehet vonni, és erre a szülőknek is jobban kell törekedni egy NB I-es klub, illetve egy Tehetségközpont tagjaként. A nyaralásokat úgy kell alakítani, hogy a gyerekek ne essenek ki hetekre a közös munkából. Nem szerencsés sem a játékosnak, sem a csapatnak, sem az edzőnek, ha úgy kell nekimenni a szezonnak, hogy néhányan sokat hiányoztak. Fontos a család, fontos a tanulás, de az is fontos, hogyha valamit csinálunk, abba tegyük a lehető legtöbb energiát, és törekedjünk a legjobbra. Ez csak úgy működik, ha mindannyian így gondolkodunk, és teszünk is ezért.

Szerző: KTE/kteakademia.hu