Szabó Tibor: A gyerekek fejlődését kell szem előtt tartani

Szakmai igazgatónkkal beszélgettünk. 

Az NBIII-as csapat vezetőedzője nyár óta a KTE LA szakmai igazgatója is egyben, így bizony nem unatkozhat. Szabó Tiborral az akadémia működéséről, a szakmai munka és a képzés változásairól, illetve a tervekről és a célokról beszélgettünk az utánpótlás kapcsán.

Nem idegenként csöppentél bele a kecskeméti akadémia életébe, hiszen hosszú évek óta dolgoztál az utánpótlásban. Miként vágtál bele a szakmai igazgatói munkába?

Elindult egy folyamat, amit szeretnénk tovább vinni. Voltak kisebb finomítások, akár a képzés terén, amivel szeretnénk saját magunknak, illetve a Double Pass-nak is megfelelni. Maga a felkérés számomra megtisztelő, egyben óriási felelősség is, hiszen gyerekkekkel dolgozunk, akiknek álmaik vannak, ennek megfelelően kell képezni őket. Emellett az edzőkollégákat is úgy kell terelni, hogy egy irányba haladjunk, azonosan gondolkodjunk a képzésről és a gyerekekről.

Kinevezéseddel átalakult, frissült az edzők köre is. Milyen szempontok alapján választottátok ki az új szakembereket?

Erősíteni szerettük volna a szakmai stábot, akik érkeztek, azokkal hosszú távon tervezünk. Fiatal, ambiciózus, nekünk megfelelő végzettséggel rendelkező edzőkről van szó. Fontos látnunk azt is, ki milyen korosztály mellett lehet a leghasznosabb, így lehetnek még finomítások a jövőben. Nagy hangsúlyt fektetünk a belső képzésre is, kettőn már túlvagyunk, a harmadik alkalomra egy coach érkezik majd, akinek szakterülete a gyerekekkel való kommunikáció. Rendszeresek lesznek emellett a szakmai testületi ülések, illetve az edzői értekezletek is.

A Double Pass rögtön komoly munkát rótt rátok nyáron, miben változott a mostani ellenőrzés a korábbiakhoz képest?

A kollégákkal folyamatosan dolgoztunk a dokumentáción, a szükséges anyagok elkészítésén. A folyamatosság nyáron annyiban volt más, hogy egy „nagy rohammal” pontosítottuk, véglegesítettük, végső formába öntöttük ezeket az online rendszerbe történő feltöltés előtt. Nincs különösebb változás, alapvetően ugyanarra kíváncsiak most is, mint amire korábban. Én nagyon hasznosnak tartom, hogy eljönnek és tanácsokat adnak a működéshez. Azt azért látni kell, hogy a munka felmérésén túl nincs olyan kritérium, ami a büdzsét érinti. Egy „arányszorzóval” talán jobban le lehetne mérni, hogy ki milyen munkát végez, hiszen megvannak a különbségek a Puskás Akadémia, az MTK, vagy éppen köztünk és a Pécs között az említett büdzsé terén.

Mennyiben változott az akadémia filozófiája, a képzés felépítése?

A filozófia gondolatisága minimálisan változott. Szeretnénk, hogy a játékos legyen a középpontban, minden, ami történik, az ő érdekükben kell, hogy megvalósuljon. Döntően rövidpasszos, kombinatív játékra törekszünk továbbra is, minden korosztályban a kezdeményezést várjuk el csapatainktól. Lehetnek persze erősebb ellenfelek, de döntően erre kell törekedni. A futball részleg felépítésében új pozíció a képzési menedzser, Csima Gyula segíti a munkámat. Felügyeli a szakmai munkát, az edzések menetét, ami már ennyi idő után is láthatóan jól működik. Az edzőknek is tisztában kell lennie vele, hogy ezzel egymást segítjük, közösen megbeszélhetjük azt, hogy esetleg miben kell változtatni. Gyulának ebben nagy tapasztalata van, a célunk főleg az, hogy intenzívebbek, versenyszerűbbek legyenek az edzések. U7-U13-ig meghatározott program szerint kell dolgoznia az edzőknek, a felépítés adott, az edzések gyakorlatait ők kreálják. Gondolkodó játékosok képzése a cél, akik tudnak önálló döntéseket hozni a pályán, ezt kell nekünk elősegíteni. Egyéni képzésünk is ezt szolgálja, itt az erősségeket és a gyengeségeket is fejleszteni lehet, ennek öt színtere van. Megmaradtak a reggeli edzések is, ahol erőnléti, mozgáskoordinációs, illetve technikai fejlesztést segítő munka zajlik. Egy kiemelt Talent csoportunk is van 8 fővel, ahol a futball egyéb területeire helyezzük a hangsúlyt, gondolok itt akár a profi életvitelre, vagy a mentális erősítésre.

Örök téma az eredményesség és a képzés közti egyensúly. Itt mit határoztatok meg?

Az U15 és az U14 az élvonalban szerepel, itt azért az eredmény is kiemelten fontos. Előtte nem, itt elsősorban azt várjuk, hogy kezdeményezőkké váljanak a gyerekek, a labdás játékosoknak legyen saját döntéshelyzete, inkább a labdanélküli játékosok terelése történjen az edzők segítségével. A mérkőzéseket is ezeket a szemüvegen keresztül nézzük. U16-U19-ig ugye az U17 eredményei számítanak, de a jelenlegi magyar utánpótlásrendszert nézve a másodosztályban is nagyon jó meccseket lehet játszani, ami nem szolgálja kevésbé a játékosok fejlődését a nyolc csapatos élvonalnál. Örülnénk, ha feljutnánk, de ez kimondott célként nem lett meghatározva.

Milyen fő célokat határoztál meg?

Azt szeretném, hogy egy folyamatosan fejlődő akadémia legyünk, ez igaz a szakembergárdára, illetve a játékosállományra is. Tovább akarjuk vinni a tehetséggondozási programunkat is, amit Czéh Laciék nagyszerűen csinálnak a kecskeméti alközpontban. Szorosabb kapcsolatra törekszünk a környékbeli települések egyesületeivel, az ottani tehetséges gyerekeket is fejleszteni tudjuk azzal, hogy edzéseket biztosítunk az alközpont tehetséges játékosaival. Szeretnénk, hogy Kecskeméten és a régióban minden egyesület megtalálja a helyét a magyar labdarúgás rendszerében, és a gyerekek fejlődését tartaná mindenki szem előtt, segítve, hogy a legjobb játékosok egy helyen versenyezhessenek. Szeretnénk minél több akadémista játékost látni a KTE felnőtt csapatában, illetve más NB-s csapatokban is. Remélhetőleg az utánpótlás válogatottak keretébe is bekerül jó néhány játékosunk. Célunk, hogy minden akadémiáról kikerülő játékos, továbbra is szeresse ezt a gyönyörű játékot, megtalálja a helyét a magyar labdarúgás világában.

Szerző: KTE/kteakademia.hu