Szabó Tibor a belső motiváció fontosságát emelte ki

Egyelőre nem lehet tudni, mikor indulhatnak el az edzések.

Szakmai igazgatónkat az U15-ös együttesnek kiadott edzésprogramról, illetve kicsit a tervekről, a tervezhetőségről is kérdeztük. Bár beszéltek már róla, de egyelőre nem aktuális a kiscsoportos edzések tervezése sem.

„Az edzésprogram nálunk is a facebook csoportba kerül ki rendszeresen, ott kapják meg ezt a gyerekek. Úgy próbáltuk összeállítani, hogy lehetőleg mindenki meg tudja csinálni, remélem, ez így is van. A nehézségek ellenére fizikálisan nem kerülnek hátrányba, ha ezt az edzésprogramot teljesítik, de természetesen hosszabb távon ezt nagyon nehéz fenntartani. Remélem, hogy minél hamarabb újra el tudjuk kezdeni az edzéseket. Nagy felelősség van most a játékosokon, hiszen nekik kell végrehajtaniuk az edzésprogramot. A szülők sincsenek könnyű helyzetben, hiszen az oktatás mellett a sportolásra is nekik kell megoldást találni, átsegíteniük a gyerekeket a nehézségeken, hogy ne maradjon el semmi azért, mert éppen kevesebb lelkesedés van egy adott feladathoz. A fő felelősség persze a játékoson van. Mi mindig hangsúlyosan próbáljuk elültetni a gyerekekben azt a gondolatot, hogy ne csak azt nézzék, mit kérünk mi, hanem nézze meg azt is, hogy ő mit tud hozzátenni ahhoz, hogy jobb legyen. Ez versenyidőszakban is fontos, amikor teszik a dolgukat az edzéseken és a meccseken, de most aztán pláne ennek az időszaka jött el. Itt van a lehetőség, hogy a kiírt programon túl sok mindent tegyenek hozzá ahhoz, hogy jobb játékosok legyenek” – mondta Szabó Tibor.

Szakmai igazgatónkat arról is megkérdeztük, hogy gondolkoznak-e azon, hogy esetleg kiscsoportos foglalkozásokat tartsanak, ahogy arra már több magyar pályán – igaz, kivétel nélkül felnőtt vonalon - is látunk példát.

„Természetesen mi is gondolkodunk rajta, hogyan lehetne ezt megvalósítani. A nagyobb korosztályoknál ez azért sem lenne egyszerű, mert sokan vannak, akik nem kecskemétiek, itt az utaztatás komoly bonyodalmat jelentene jelen helyzetben. Folyamatosan figyeljük a fejleményeket, természetesen itt a pályafenntartóval is egyeztetni kellene minden ilyen jellegű döntés előtt, jelen helyzetben nem is engedélyezik sporttevékenység folytatását a területen, még kiscsoportokban sem. Ettől függetlenül azért gondolati síkon már tervezünk, hogyha eljön ennek az ideje, akkor ne érjen minket felkészületlenül, egyelőre viszont ez még sajnos nem téma.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu