Sport mentáltréner segítségét is igénybe vehetik a játékosok a jövőben

Borzai László már sikerrel foglalkozott KTE LA növendékkel.

Egy új területen nyílhat meg lehetőség játékosaink számára az egyéni fejlesztésre, akadémiánk ugyanis mostantól Borzai László sport mentáltrénerrel is együttműködik.

A mentális tréning egy fontos terület a sportban, hiszen egy játékos pályán nyújtott teljesítménye a tehetség és a képzettség mellett leginkább fejben dől el. Dr. Filus Andor, akadémiánk ügyvezetője éppen ezért tartotta fontosnak, hogy ezen az úton is elinduljon klubunk:

„Korábban is utaltam már rá, hogy folyamatosan keressük azokat lehetőségeket, amivel fejlődni tud akadémiánk, ezáltal játékosaink. A futballnak számos specifikus területe van, a fiatal játékosokat nem elég képezni és nevelni, legalább ilyen fontos, hogy mentálisan is erősek legyenek. Borzai Lászlóval úgy kerültünk kapcsolatba, hogy egy utánpótlás játékosunk már korábban is járt hozzá, és a foglalkozások szemmel is jól látható eredményhez vezettek, így testközelből kaphattunk tőle referenciát. Terveink szerint nyártól kapcsolódna be szorosabban az akadémia napi munkájába, de abban állapodtunk meg, hogy már tavasszal is bátran kereshetik a szülők és a gyerekek, addig is egyéni egyeztetés formájában, amihez viszont biztosítjuk a helyet. Bízunk benne, hogy minél többen élnek majd ezzel” – mondta Dr. Filus Andor.

Borzai László egy „labda nélküli”, ám annál fontosabb területen igyekszik erősíteni tréningjeivel a sportolókat, hogy a pályán minél nagyobb önbizalommal, minél eredményesebben teljesíthessenek. Igyekeztünk ezt a szakterületet egy interjú formájában kibontani.

Rögtön az elején írjuk is körbe, mivel is foglalkozol pontosan. Mit csinál egy sport mentáltréner?

Szakmán belül is néha összemosódnak a határok egy-egy foglalkozás során, amikor is a mentáltréner, coach vagy éppen pszichológus foglalkozik a sportolóval. Ezt én úgy tudnám megfogalmazni, hogy egy mentális személyi edző vagyok, aki a mentális „izmot” erősíti. Abban tudok segíteni, hogy egy sportoló hogyan legyen jobb fejben. Ez abból fakad, hogy alapvetően minden a gondolatainkból indul ki, ebből lesz egy érzelem, majd egy tett, aminek van egy eredménye. Amilyen gondolatokkal indulunk tehát, olyan érzelmeket váltunk ki, ezek az érzelmek befolyásolják a tetteinket, így a tetteink eredménye ennek megfelelően fog alakulni. Nagyon tetszik a Hertha akadémia ezt a szellemiséget valló idézete, amit Dárdai Páltól olvastam, miszerint „a tehetségedet hozod magaddal, de a gondolataid határozzák meg a jövődet”. Ezzel talán arra is céloznak, hogy a tehetségtől önmagában nem biztos, hogy valaki sikeres labdarúgó lesz, ugyanakkor az sem biztos, hogy extra tehetség kell ahhoz, hogy valaki célt érjen.

Egy sport mentáltréner egészen biztosan kötődik is a sporthoz, nálad ez hogyan alakult ki?

Az első szavam tulajdonképpen az volt, hogy gól. A foci mindig meghatározta az életemet, az iskolában is rúgtuk a labdát. Nagyon szerettem mindig is ezt a játékot, de én inkább a vízhordó kategóriába tartoztam. Ettől függetlenül mind a mai napig aktívan sportolok, sose tudtam elszakadni a focitól, emellett a squash, a kerékpár és a futás is az életem része hobbi szintjén. A sport mindig meghatározta tehát az életemet. A gimnázium után teljesen más irányba indultam el, fogtechnikus lettem, de éreztem, hogy az nem az én világom. Végül a kereskedelemben elhelyezkedve 17 évet dolgoztam, részben vezetői pozícióban is. Ott már elindult bennem az a gondolat, hogy miként is lehet megszólítani az embereket, kinek mi a „nyomógombja”. Ez indított el tulajdonképpen a Szent István Egyetem felé, ahol andragógia szakon felnőttképzéssel kapcsolatos témaköröket tanultam, illetve itt is végeztem. Elmozdultam a tréneri pálya irányába, szakosodtam, az utóbbi öt évben jellemzően kkv cégeknek tartottam tréningeket. Nem tudtam viszont elszakadni a sporttól, így amikor a tréneri pályán tovább akartam szakosodni, akkor ezt a vonalat választottam. Fantasztikus utazás, hatalmas a motivációm, ezt a lelkesedést és motivációt szeretném átadni a sportolóknak is.

Akadémiánkról is járt már hozzád játékos, akivel sikeresen dolgoztál együtt. Mit adott neki a tréning?

Valóban, van már az akadémiáról is játékosom, aki jár hozzám. Sikeres történet lett, mert azzal a problémával, amivel engem megkerestek, azt sikerült gyakorlatilag már három alkalom után magunk mögött hagyni, ami elsősorban az ő eredménye természetesen, az ő gondolkodását dicséri. Olyan gyerekekkel is foglalkozom, akik valami felé szeretnének haladni, ki szeretnék bontakoztatni a tehetségüket, de még nem tudják milyen irányba. A fókusz persze a sporton van, de más irányba is igyekszem mindig segíteni.

Jellemzően van-e egy olyan tipikus probléma, ami visszatérő, és amin egy sport mentáltréner tud segíteni?

Azok a berögzült gondolatok és szokások ezek, amiket a környezetünk ad. Nagyon sokszor hajlamosak vagyunk akár egy több éves sikeres periódus után egyetlen ember, egyetlen mondatával kirúgni magunk alól úgy a széket, hogy megrekedünk. A korlátokat nagyon sokszor a környezetünk, vagy éppen mi magunk építjük fel. Lehet ez a szocializáció, a háttér, egy rosszul megválasztott iskola vagy helyzet. Ezekben el tudunk merülni. A médián keresztül ma leginkább a csillogást látjuk, de az árnyoldalt kevésbé, ezek miatt is az emberek döntő többsége nem azt csinálja, amit szeretne. Az a fontos, hogy egy tréning során megtaláljuk azt, hogy mi mozgatja az embert igazán, ezek a vágyak, célok aztán bármilyen akadályon át tudják lendíteni. Ez sosem problémamentes, ezeket kell a sportolóval együtt átgondolni, leküzdeni, megtervezni az utat, ebben tud segíteni egy tréner. Ebben igyekszem én is segíteni a fiatal sportolóknak. Szülőként azt is be kell látnunk, hogy időnként tudattalanul mi is gátak lehetünk, bár természetesen jót akarunk. Ezt napi szinten tanulom én is otthon, hogyan legyek támogató szülő és nem olyan, aki mindig mindenbe bele akar okoskodni.

Hogyan fogsz most bekapcsolódni az akadémián zajló munkába, hogyan vehetik fel veled a szülők és a gyerekek a kapcsolatot?

Abban egyeztünk meg Dr. Filus Andorral, hogy a stadionban biztosítanak számomra egy helyiséget, ahol fogadhatom az érdeklődőket. Az elérhetőségem meg lesz osztva, kereshetnek bátran, egy tréning nagyjából egy órát vesz igénybe. Az első alkalom ingyenes, ez még arról szól, hogy feltérképezzük az igényeket, megnézzük azt, hogy az én kompetenciám-e az, amivel megkerestek. Másrészt ez egy kölcsönös szimpátia felmérés is, hiszen ez elengedhetetlen a közös együttműködéshez. Azokat a gyerekeket, de edzőket és felnőtt sportolókat is várom, akik úgy gondolják, akarják a fejlődést és szeretnék a segítséget. Ehhez közös megegyezés kell otthon a szülő és a gyerek között is. Ha minden adott ahhoz, hogy folytassuk a munkát, akkor megbeszéljük a további lépéseket is. Hétköznap délután állok majd rendelkezésre, egyelőre egy nap egy héten, ami vélhetően a kedd lesz. Amennyiben további igény merülne fel, akkor lesz erre lehetőség.

Borzai László elérhetőségei:

Telefonszám: +36 30 565 1907

Email: borzai.laszlo@sportmental.hu

Szerző: KTE/kteakademia.hu