Kettős győzelem.
A KTE LA U13 és U12 hétvégén Budafokon folytatta bajnoki szereplését, mindkét együttesünk jó játékkal hozta el a pontokat.
U13: Budafok – KTE LA 0-11 (0-3)
U13 Dél-Kelet, 2. forduló
KTE: Lázár – Szabadi, Ónodi – Veréb, Czéh, Papp – Csorba, Lőrincz – Mező.
Csere: Kis, Filus, Király, Ónodi, Kristóf, Németh, Pulai, Baranyi, Németi.
Gól: Csorba (3., 36., 74.), Király (40.), Mező (43.), Czéh (47., 53.), Lőrincz (51., 52., 55.), Baranyi (78.)
Dócs Dániel: A meleg és a műfű érezhető volt a tempón ezúttal. Azt kértem, hogy letámadással kezdjük a meccset, labdaszerzés után pedig birtokoljuk a labdát. Ezt talán túlságosan is megfogadta a csapat, mert inkább hátra játszottunk, ehhez párosult az ellenfél kapusának kimagasló teljesítménye. A 80-20-as labdabirtoklásnak köszönhetően ellenfelünk elfáradt, így könnyű gólokat is szereztünk a folytatásban. Ekkor már mindenki gólt akart lőni, ami miatt kicsit szétesett a csapatrészek között tagozódás. Ez nem fog mindig beleférni, intő jel, hogy ebből adódott is lehetősége az ellenfélnek.
A mérkőzés legjobbja: Lőrincz Bertalan
U12: Budafok – KTE LA 1-8 (0-3)
U12 Alap csoport, 2. forduló
KTE: Endre – Sápi, Gál B., Gál M., Nyerges Cs. – Paor-Smolcz, Horváth Á., Kovács K. – Kerekes.
Csere: Tóth, Meggyesi, Ronkó, Szenczy, Mészáros, Deák, Bovier, Czúth.
Gól: Barna (61.) ill. Nyerges Cs. (7.), Kovács K. (9., 58., 59.), Paor-Smolcz (11.), Sápi (46.), Deák (53.), Kerekes (73.)
Verebélyi Gábor: Már a 11. percben 3-0 volt a javunkra, nagy mezőnyfölényben játszottunk jól kihasználva a pálya szélességét. Ezután igazi örömfoci folyt a pályán, rengeteg ötletes megoldással, szép játékkal és gólokkal. Két sorral játszottunk ismét, a lila sorból Sápi Kristóf játéka emelkedett ki, aki a mezőny legjobbja volt, nagyon szép bomba gólt lőtt. Mellette Kovács Kende szerzett mesterhármast. A fehér sorból Kerekes Milán játéka volt kimagasló. Gratulálok a srácok!
A mérkőzés legjobbja: Sápi Kristóf
Szerző: KTE/kteakademia.hu