Sikerrel vettük az osztályozót

Dunaföldváron is nyert az U15.

Utolsó tétmeccsünket az U15-ös együttes játszotta le ebben a szezonban. Szerdán Dunaföldváron rendezték az rájátszás visszavágóját, melyet magabiztos sikerrel vett csapatunk azok után, hogy hazai pályán is 1-0-ra nyertünk.

U15: Holler UNFC – KTE LA 0-3 (0-0)

U15 rájátszás, visszavágó

KTE: Radnóti – Balla, Tóth, Hajnal, Gyapjas – Gyenes (Csányi 66.), Fodor – Nagy Á., Patkós (Horváth 49.), Lukács – Kárpáti (Balis 59.).

Gól: Nagy Á. (48.), Tóth (61.), Radnóti (78. – büntető)

Paksi Péter: Egygólos előnyünk tudatában nehéz visszavágóra számítottunk, amit az első félidőben be is igazolódott. Nagy taktikai csata dúlt a pályán, de véleményem szerint ezen a mérkőzésen egyértelműsíteni tudtuk azt, hogy melyik csapat képvisel jobb játékerőt, illetve melyik rendelkezik jobb játékosokkal egyéni képességek terén is. Ez a csapat a miénk volt, sikerült pontot tennünk a párharc végére. Úgy érzem, hogy ellenfelünk kicsit lebecsült minket az első mérkőzés után, de a két találkozó alapján egyértelműsíteni tudtuk a különbséget a csapatok között. Gratulálok ugyanakkor a Dunaföldvárnak, hiszen két bravúr után jutottak el eddig a körig, itt viszont a játékosaim nem hagytak kétséget, hogy ki fogja megnyerni ezt a meccset. Taktikus játékkal, szép számú közönség előtt tudtunk nyerni.

A párharc végeredménye: 0-4 

Szerző: KTE/kteakademia.hu