Sikeres hétvégét zárt futsalban is az U10 és az U11

A kisebbek ismét dupláztak. 

Két korosztályos együttesünk tornákon vett részt, a megyei futsal elődöntők mellett a kisebbek a Kolláth Béla Emléktorára is utaztak. A mérleg egy bronzérem, illetve továbbjutás a megyei döntőbe.

Az U11-es korosztály számára kiírt megyei futsal elődöntőt Izsákon rendezték, ahol a KTE LA U11 (A-csapat) és az U10 is indult (B-csapat). A 6 résztvevővel zajló tornát az idősebbek nyerték hibátlan mutatóval, míg a fiatalabbak csak a házi derbit veszítették el, így mindketten továbbjutottak a megyei döntőbe.

Torbavecz Tamás (KTE LA U11) értékelése:

„Minden meccsünket megnyertük Izsákon, így első helyen jutottunk a megyei döntőbe. A gyerekeket elsősorban azért illeti dicséret, mert minden mérkőzésen igyekeztek jó tempót diktálni, törekedtek a gyors helyzetkialakításra, a felesleges „egyénieskedést” kerülték, gyors és kombinatív játékra törekedtek.”

Verebélyi Gábor (KTE LA U10):

„Nagyon sok gólt szereztünk a megyei elődöntőben, jó játékunkkal megérdemeltük a továbbjutást, csupán az U11-től kaptunk ki. A Kerekegyházával kifejezetten nagy meccset játszottunk, 0-2-ről fordítva harcoltuk ki a döntőbe kerülést.”

Bronzérem Rákóczifalván

A KTE LA U10 duplázott ezen a hétvégén, hiszen a Kolláth Béla Emléktornán is részt vettek Rákóczifalván. A csoportkört jól vette a KTE LA, a Debrecentől kikaptunk, azonban a Szolnokot és a Békéscsabát is sikerült legyőzni. Az elődöntőben a debreceniek másik kerete ellen a büntetők döntöttek ellenfelünk javára, a bronzmeccsen azonban sikerült ismét legyőzni a Békéscsabát.

„Örülök, hogy ilyen magas színvonalú tornán sikerült újra jól szerepelnünk. Sok hiányzónk volt, viszont akik ott voltak, azok a legjobb formájukat hozták, így szép eredményt értünk el az erős mezőnyben. A későbbi győztes ellen csak büntetőkkel maradtunk alul az elődöntőben, helyzeteink alapján akár nyerhettünk is volna. A csapat minden tagja dicséretet érdemel!" - mondta Verebélyi Gábor. 

Szerző: KTE/kteakademia.hu