Remek győzelmeket aratott az U16 és az U15

Az U14 hazai veretlensége véget ért.

Országos bajnokságban szereplő együttesink közül, ezúttal az U16, az U15 é az U14 játszott bajnokit. Előbbi kettő remek játékkal tudott nyerni, míg az U14 egészen mostanáig őrizte hazai veretlenségét, mely azonban megszakadt.

U16: KTE LA – Nyíregyháza 3-1 (2-1)

U16 Alap csoport, 14. forduló 

KTE: Katona – Fürj, Fajt, Hoffman, Vincze, Balogh, Köblös, Révész, Supka, Tóth F., Szlovák. Csere: Hajnal, Fenyvesi, Kenderes, Jozic.

Gól: Révész (21.), Tóth F. (26.), Szlovák (59.) ill. Kalán (7.)

Benke József: – Nem indult jól a mérkőzés, gyorsan hátrányba kerültünk, valamint kapusunk súlyos serülést szenvedett. Ezek után ellenfelünk taktikusan, szervezetten játszott, nem alakult ki nagy iram a mérkőzésen. Az átmenetek jól működtek a mai napon, sok labdát tudtunk szerezni a középső és támadó zónában, ezekből gyors támadásokat tudtunk vezetni, hármat értékesítettünk is. Hátul stabilak voltunk, rendre megállítottuk a nyírségiek támadásait. Olivérnek mielőbbi felépülést kívánunk!

U15: KTE LA – Paks 6-2 (2-1)

U15 Alap csoport, 14. forduló

KTE: Kálmán – Lippai, Kristóf, Ónodi, Filus, Laczkó, Pulai, Csorba, Lőrincz, Somodi, Kaldenecker. Cere: Németi, Batfalszky, Gulyás, Varga, Baranyi, Hegedűs, Csernák.

Gól: Somodi (24.), Lőrincz (29., 68., 72.), Csernák (58.), Varga J. (75.) ill. Steiner (6., 64.)

Torbavecz Tamás: – Az végeredmény nem tükrözi azt, hogy mennyire ki-ki mérkőzést játszottunk egy fizikálisan nagyon erős ellenfél ellen. Végre nem volt már annyi hiányzónk, így tudtunk variálni a cserékkel mérkőzés közben, ezt jól használtuk ki. Gratulálok a csapatomnak, nagy győzelem volt. A mérkőzés legjobbja Lőrincz Bertalan lett.

U14: KTE LA – Szolnok 1-3 (0-1)

U14 Alap csoport (kelet), 17. forduló

KTE: Endre – Polgár, Kocsis, Csizmadia, Rau, Miskei, Deák, Turóczy, Ronkó, Paor-Smolcz, Eiler. Csere: Mészáros, Nyerges, Kerekes, Fricz, Szenczy.

Gól: Deák (71.) ill. Pelles (5., 66.), Viola (70.)

Dócs Dániel: – Tudtuk, hogy egy fizikálisan erős ellenféllel találkozunk, mellyel azonos pontszámmal álltunk a mérkőzés előtt. Az első félidő nem hozott jó játékot részünkről, sok technikai hiba mellett kevés labdát tudtunk megtartani, lehetőségeink kihasználatlanul maradtak. Főleg a Szolnok irányította a játékot, meg is szerezte a vezetést. A második félidő a cseréknek köszönhetően jobb játékot hozott, helyzeteket alakítottunk ki, labdát birtokoltunk, de sajnos a 66. percben a semmiből kaptunk még egy gólt. Ezután volt még egy gyors gólváltás, de megszakadt a bajnokságban mostanáig tartó, hazai veretlenségünk. Tanulunk tovább, a hibák javításával.

Szerző: KTE/kteakademia.hu