Kihasználták a hosszú hétvégét.
A KTE LA U9-es korosztálya rengeteg eseményen vett részt hétvégén, mely során sok élménnyel gazdagodtak a gyerekek. A legnagyobb élmény az FTC partnercsapatok tornája volt, ahol Pászti Botond együttese kupagyőztes lett.
A fiatalok egyik fele egy ceglédi tornán vett részt, ahol Benke Balázs vezetésével léptek pályára a gyerekek, akik emellett egy edzőmeccset is játszottak a hétvégén:
– Remek körülmények között játszhattunk jó meccseket, a ceglédi tornán a 6+1-es játékrendszert gyakorolhattuk tovább. Jó játék jellemezte egész nap a csapatunkat, viszont a hibák most az ellenfél kapuja előtt jöttek elő, amivel megnehezítettük a dolgunkat. Összességében négyszer nyertünk és kétszer kaptunk ki, pozitív élmény és hasznos tapasztalatszerzés volt a csütörtöki nap a gyerekek számára. Vasárnap plusz lehetőségként edzőmérkőzést tudtunk játszani a Budafokkal. 4x20 perc állt rendelkezésünkre, új posztokat, új feladatokat próbáltak a gyerekek. Mindenki remekül alkalmazkodott, a kért, tanult módokon hajtották végre a dolgukat. Látványos, szép játékot játszottunk gólerősen. Gratulálok a fiúknak, így tovább – értékelte Benke Balázs az általa vezetett eseményeket.
A hosszú hétvége leginkább vár eseménye az FTC partnercsapatok tornája volt, ahol meg sem állt a győzelemig csapatunk Pászti Botonddal.
– A gyerekek hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a mérkőzésekbe, mely a csapatjátékunkra is nagyon jó hatással volt. Gyorsan, jó döntéseket hozva, okosan fociztak, védekezésünk során pedig ellenfeleinket folyamatos nyomás alá tudtuk helyezni – tekintett vissza a tornára Pászti Botond, az U9 vezetőedzője. – Az első mérkőzésünkön még főként a befejezéseknél pontatlanok voltunk, viszont ahogy sikerült ebben is javulnunk, szép gólokat szerezve magabiztosan nyertük meg a csoportmérkőzéseket. Kiváló játékunk az egyenes kiesése szakasz során is megmaradt, és többek között a házigazda Ferencvárost, majd a Kaposvárt is legyűrve jutottunk be a döntőbe.
A döntő után válogatott tehetség gratulált
A döntőben hatalmas izgalmak végén tudott nyerni az U9, ráadásul nagy élményt jelenlett a gyerekeknek, hogy a díjátadón az FTC ifjú magyar válogatott tehetsége, Tóth Alex is ott volt.
– A fináléban is remekül kezdtünk, több hatalmas gólhelyzetet kialakítva, amiket sajnos nem tudtuk gólra váltani. Ahogy ilyenkor lenni szokott, egy ellentámadás után meg is bosszulta ez magát. Hatalmas dicséret jár a gyerekeknek, amiért a kedvezőtlen állás ellenére is töretlenül nagy kedvvel, bátran és gólra törően fociztak. A mérkőzés végül döntetlennel zárult, ami után jöttek a hetesek. Hibátlan lövések mellett az egész torna során remekül védő kapusunk, Balázs-Kovács Zsombi sikeresen hárítani tudta az utolsó lövést, így végül miénk lett a kupa. Örömteli volt látni, ahogy mindenki maximálisan kivette a részét ebből a sikerből. Gratulálok a gyereknek ehhez a közösen elért sikerhez! Jutalmuk volt egy különleges élmény is ezért, hiszen a díjátadón ott volt az FTC fiatal tehetsége, Tóth Alex is, akinek jó példája további motivációt adhat nekik az edzésekhez és a fejlődéshez – tette hozzá Pászti Botond.
A hétvégét a Dunamenti Liga gödöllői fordulója tette teljessé:
– A nagy melegben kissé tompán kezdtünk, hiába szereztünk szép gólokat, több hibát is vétettünk, így végül egy szoros mérkőzésen sikerült diadalmaskodni az Okos Focisuli elleni rajton. A Honvéd ellen ki tudtuk javítani a hibákat, így remek játékkal nyertünk végül. A Vasas elleni magas színvonalú találkozóval zártunk, végül egy ki-ki meccset tudtunk ismét megnyerni. Jár a dicséret a gyerekeknek, mert ha kellett, küzdöttek, de ha kellett, akkor megvolt bennük a bátorság a nehezebb megoldások megvalósítására is a különböző játékhelyzetekben. Gratulálok az egész héthez – zárta gondolatait Pászti Botond.
Szerző: KTE/kteakademia.hu