Rangadókkal indult a szezon

Tavaly a bajnoki címért küzdöttünk a "Vidivel". 

A KTE LA U17 és U16 a MOL Fehérvár FC ellen kezdte meg bajnoki szereplését, ami az idősebbek számára különösen nagy rangadó volt, hiszen tavaly a fehérváriakkal küzdöttek meg a bajnoki címért.

Az U17-es meccsen szűk félóráig gyűrték egymást a csapatok az első gólig, ekkor egy jobb oldali akciót követően Kövesdi vágott a kapuba egy lecsorgó labdát. Szünet után gyorsan növelték előnyüket a vendégek, egy kontra végén Menyhárt lőtte ki a hosszút. Ekkor még azonnal vissza tudtunk jönni a meccsbe, Csúri szabadrúgását Győri vágta közelről a hálóba. A 64. percben ismét a Fehérvár talált be, megint a jobb oldalon vezettek végig egy akciót, a ziccert aztán Menyhárt megint bevágta. Csapatunknak már csak a szépítésre futotta ezután, a hajrában Csúri maradt üresen a kapuval szemben, majd közelről nem hibázott. Öröme azonban neki sem lehetett teljes, ugyanis a gólt követően kiállították. Az U16-os együttes az első félidőben kétgólos hátrányba került, ahonnan még ugyan tudtak feljebb zárkózni, de a fehérváriak tovább tudták növelni előnyüket, így elvitték a három pontot.

U17: KTE LA – MOL Fehérvár FC 2-3 (0-1)

U17 II. osztály, 1. forduló

KTE: Cseh – Gulyás, Kuchta, Bányai, Győri – Bellák (Győrfi 72.), Hatvani, Csúri – Nagy (Dénes 46.), Bodor Z., Vörös.

Kiállítva: Csúri (88.)

Gól: Győri (56.), Csúri (88.) ill. Kövesdi (29.), Menyhárt (54., 64.)

Széchenyi Márton: Taktikailag nagyon jó mérkőzést játszottunk, amit elterveztünk, azt végrehajtottuk. Ez örömteli, mert csapatként remekül funkcionáltunk. A döntetlenre volt sanszunk, de a győzelem most messze volt érzésem szerint, sajnos egyénileg veszítettünk ma. Ettől függetlenül a mutatott játék kitűnő teljesítmény volt.

U16: KTE LA – MOL Fehérvár FC 2-5 (0-2)

U16 II. osztály, 1. forduló

KTE: Ásós – Ádelhardt (Marsa 70.), Szél, Horváth, Gyulassy – Bogdán, Heidrich – Pető, Szalai, Molnár (Angyal 62.) – Gyarmati.

Gól: Pető (49.), Heidrich (75.) ill. Tóth (16., 35.), Szombati (52.), Babos (65.), Horváth (86.)

Bódi Attila: Természetesen fájó, hogy vereséggel kezdtük a szezont, de figyelembe véve azt a körülményt, hogy 7 játékos is sérülés miatt hiányzott, nem kell kétségbe esnünk. A rúgott góljaink szép támadások után születtek, a kapott gólok előtti hibáinkból ugyanakkor tanulhatunk.

 

Szerző: KTE/kteakademia.hu