Rádi Zsolt: Sok tapasztalatot gyűjtöttünk

U8-as értékelés.

Szokásos értékelőinket az U8-as csapattal folytatjuk, akik két sorozatban is érdekeltek voltak a mögöttünk hagyott szezonban. Rádi Zsolt vezetőedzőt kérdeztük.

– Hogyan értékelnéd a szezont?

– Két sorozatban voltunk érdekeltek idén. A Bozsik fesztiválokon felszabadult, jó játékot mutattunk. Kicsit nehezebb dolgunk volt a 15 csapatos Dunamenti Ligában, ahol A-szintű akadémiai egyesületekkel is játszottunk. Végül a 7. helyen zártunk olyan csapatok mögött, mint az MTK, Fradi, vagy az UTE, magunk mögé utasítva a DVTK, DVSC, Budapest Honvéd csapatait. Mindezek mellett egynapos tornákon is megfordultunk, kisebb-nagyobb sikerekkel. Választottak legjobb játékost a csapatunkból, és kétszer adtuk mi a legjobb kapust, sok jó egyéni megoldást is láttunk. Mindhárom porondon nagyon jó mérkőzéseket vívtunk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk és rengeteget tanultunk.

– Kiket emelnél ki?

Szívem szerint az egész csapatot mondanám, de ha meg kell nevezni a legjobb játékost, akkor Puskás Barnabást emelném ki. Kreatív támadójáték, alázatos edzésmunka és magas technikai tudás jellemzi. Szeretném még megemlíteni Patay Zétényt is, aki rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. Mindketten kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak és kiemelkedő a mentalitásuk.

– Hogyan terveztek a korosztállyal a jövőben?

– Célunk, hogy a játékosok hosszú távú fejlődése maximálisan biztosítva legyen. Ebben a korban leginkább az egyéni képességekre és a technika fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt. A srácok motiváltak, az edzésen gyakorolt technikai megoldásokat remekül alkalmazzák a mérkőzéseken. A tornákon elért eredmények is egyre jobbak, de ami fontosabb, az a szemmel látható fejlődés és a labdarúgás iránti szenvedélyes rajongásuk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu