Potyogtak a gólok a régiós bajnokságban

Megyei rangadót játszottunk. 

A KTE LA U13 és U12 meccsein bizony potyogtak ezen a hétvégén a gólok, csapataink egy megyei riválishoz, a LUA Bajához látogattak.

Az U13-as találkozó bizony bővelkedett a fordulatokban, hiszen a KTE LA ugyan vezetést szerzett, de a bajaiak kihasználták védekezési hibáinkat, és szűk 20 perc alatt háromszor is betaláltak. Bár Balla góljával zárkóztunk, a LUA ismét betalált, azonban így is sikerült legalább döntetlenre mentenünk az összecsapást.

Az U12-es meccsen stabilabban működött a védekezésünk, a ziccereink is megvoltak, egyetlen hiba is elég volt azonban ahhoz, hogy a hazaiak előnnyel vonulhassanak az öltözőbe, egy labdaszerzést váltottak gólra. Szünet után a csereként beálló Nagy Bence egyenlített, további helyzeteink is adódtak, de Bodnár Ábel csak kapufáig jutott. A rengeteg kihasználatlanul maradt helyzetet végül az utolsó percben újabb góllal büntette a LUA, így otthon tartották a pontokat.

U13: LUA Baja – KTE LA 4-4 (3-2)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 20. forduló

KTE: Polyák – Juhász, Jócsák, Gyapjas, Pusztai – Szabados, Tóth B., Fodor – Petényi, Balla, Horváth.

Csere: Makádi, Tóth L., Visinka, Mányoki, Balis, Faragó.

Gól: Kincse (7.), Juhász (10.), Kiri (19.), Nagy O. (37.) ill. Pusztai (6.), Balla (28., 43.), Tóth L. (58.)

Bódi Attila: Végre rúgtunk annyi gólt, amennyit minimum kellett volna az utóbbi hetek játéka alapján meccsenként. Sajnos most védekezésben vétettünk annyi hibát, amennyit az egész szezonban sem. Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de óriási akarattal kétszer is egyenlítettünk kétgólos hátrányból. Ezért dicséret illeti a csapatot!

U12: LUA Baja – KTE LA 2-1 (1-0)

U12 I. osztály, Dél-Kelet, 20. forduló

KTE: Bogdán – Gál, Losonczi, Kovács – Bodnár, Sódar, Doktor, Lőrincz – Major.

Csere: Csizmadia L., Csizmadia D., Nagy B., Koncz, Terbe.

Gól: Barna (22., 60.) ill. Nagy B. (38.)

Dócs Dániel: Jól kezdtük a meccset, az első tíz percben három ziccerünk is volt, sajnos ezek kimaradtak. Végig irányítottunk, viszont a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, egyetlen védelmi hiba elég volt ahhoz, hogy gólt kapjunk. A második félidőben nem változott a játék képe, egyik kapu előtt sem volt szerencsénk, így a Baja megnyerte a mérkőzést. A befejezésekre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a jövőben.

Szerző: KTE/kteakademia.hu