Ponttal tért haza az U19

Döntetlen Zalaegerszegen. 

A KTE LA U19-es csapata a B-csoport második fordulójában a ZTE otthonában játszott 0-0-os döntetlent, az eredmény Lóczi Péter szerint igazságosnak mondható. 

U19: ZTE – KTE LA 0-0 (0-0)

U19 B-csoport, 2. forduló

KTE: Cseh – Kuchta, Győri Á., Horváth, Ádelhardt – Szamosi – Nagy L., Kovács Á., Jakó, Marsa – Győri B.

Csere: Vörös, Miskolczi, Bodor B.

Lóczi Péter: Az első félidőben nem találtuk a játékunkat, kapkodva játszottunk, sok technikai hibával. A ZTE fölénk tudott kerekedni, de ez csak mezőnyben mutatkozott meg, a kapuk nem forogtak nagyobb veszélyben. A második félidőre már más szemlélettel és taktikával mentünk ki, ez már jobban működött, a játékunk is jobb lett. A döntetlen reális, pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, illetve az, hogy a saját magunk által ásott gödörből sikerült kimásznunk. Sok volt a gyengébb egyéni teljesítmény, van ilyen, de az akarat és a fegyelmezettség most egy pontot eredményezett, amit meg kell becsülnünk.

A mérkőzés legjobbja: Cseh Balázs

Szerző: KTE/kteakademia.hu