Pont nélkül maradt az U17 a Kaposvár ellen

Egy büntető döntött.

U17-es együttesünk szerdán hazai pályán a Kaposvárral találkozott hétközi bajnokin. A vendégek végül egyetlen büntető góllal elvitték a pontokat.

U17: KTE LA – Kaposvár 0-1 (0-1)

U17 C-csoport, 6. forduló

KTE: Ásós – Bogdán, Horváth (Gyulassy 84.), Szamosi – Gondi (Haász 74.), Miskolczi, Bálint, Pető (Marsa 62.) – Gyarmati, Ádelhardt (Kónya 46.), Szalai.  

Gól: Keszi (42.)

Bódi Attila: Nagyon nehéz volt megélni ezt a mérkőzést, mert a látottak alapján elkeserítő az eredmény. Megpróbáltuk játszani a futballt a talaj állapotához képest nem is csinálták rosszul a srácok. Helyenként szépen építettük a támadásainkat, de nem igazán tudtuk nagy nyomás alá helyezni az ellenfelet, aki csak azzal foglalkozott, hogy tördelje a játékot. Kevés helyzetet alakítottunk ki és amikor végre oda kerültünk, akkor az összpontosítás hiányzott. És igaz, hogy az ellenfelünknek egy helyzete sem volt, de ők találtak egy tizenegyest, ami eldöntötte a mérkőzést.

Szerző: KTE/kteakademia.hu