Perlaki, Bálint, Nagy, Fürj és Baranyi a hét legjobbjai

Öten kerültek be ezúttal.

Ezen a héten sem feledkeztünk meg arról, hogy összeszedjük a hét legjobbjait az utánpótlásban. Mivel öt korosztály szerzett pontot vagy pontokat, így innen választottunk az edzők segítségével.

Lóczi Péter (U19): Perlaki Szilárd (KTE LA – Békéscsaba 4-2)

„Gólja mellett két gólpasszt osztott ki, ez a mutató önmagáért beszél. Mind a három találatot gyönyörű támadásvezetés előzte meg, az egész csapat jól játszott. Végig élvezte a játékot, kihasználta gyorsaságát és robbanékonyságát, nem tudták tartani. Igazi csatárteljesítményt nyújtott.”

Szabó Tibor (U16): Bálint Máté (KTE LA – Újpest FC 3-3)

„Hatalmas futómennyiség tett le az asztalra, megalkuvást nem tűrően küzdött, belement az ütközésekbe, párharcokba a pálya tengelyében. Ez a hozzáállás és mentalitás a többiekre is átragadt.”

Csima Gyula (U14): Nagy Ákos (KTE LA – Honvéd-MFA 1-1)

„Kicsit hezitáltam, mert Gyapjas Boti is nagy munkát végzett a mérkőzésen. Végül a gólja miatt most Nagy Ákosra esett a választásom, mert emellett is aktív volt, többször került a kapu elé.”

Verebélyi Gábor (U13): Fürj Bence (KTE LA – Baja 4-1)

„Szélsőként aktívan segítette a támadójátékot, kivette a részét a játékszervezésből, végig jó hozzáállással futballozott.”

Torbavecz Tamás (U12): Baranyi Dominik (KTE LA – Baja 8-1)

„Dominik újult erővel tért vissza az edzésekre, motiváltan várta a meccset is, mely során kiemelkedően teljesített, hatalmas gólokat szerzett.”

Szerző: KTE/kteakademia.hu