Partiban voltunk a Honvéddal

Az U13 idegenben nyert.

A KTE LA két korosztályos csapata igen jó meccseket játszott a Honvéddal, az U13 bravúrt szállítva nyerni tudott, míg az U12 sokáig volt partiban a pontszerzésért.

U13: Bp. Honvéd-MFA – KTE LA 0-1 (0-1)

U13 Dél-Kelet, 8. forduló

KTE: Lázár – Veréb, Szabadi, Ónodi, Papp – Csorba, Czéh, Lőrincz – Mező.

Csere: Pulai, Gulyás, Németh, Kis, Baranyi.

Gól: Mező (10.)

Dócs Dániel: - Nagyobb részben a Honvéd irányított, de voltak jó periódusaink, amikor meg tudtuk tartani a labdát. Kontrából építkeztünk, ennek eredménye egy gyönyörű támadás végén gól lett a mérkőzés elején. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert együtt dolgozva, együtt mozogva folyamatosan megakadályozta az ellenfelet az előre játékban, csak szélességben engedte játszani a Honvédot. A vége már eléggé küzdős volt, csak rúgtuk előre a labdát, nem volt játékunk, de ekkor már a Honvéd is hatalmas nyomást helyezett ránk. Meg tudtuk őrizni végül az előnyt, amit nagyon megérdemeltünk az elmúlt hónapok kemény és alázatos munkája után.

A mérkőzés legjobbja: Lázár Benedek

U12: Bp. Honvéd-MFA – KTE LA 5-1 (1-1)

U12 Dél-Kelet, 8. forduló

KTE: Endre – Sápi, Gál M., Nyerges M., Turóczi – Kovács K., Paor-Smolcz, Nyerges Cs. – Deák.

Csere: Nyerges M., Meggyes, Mészáros, Kerekes, Gál B., Bovier, Csorba, Kovács B., Szenczy.

Gól: Cornides (18.), Solymos (55.), Kramli (62.), Varga (66.), Kardos (89.) ill. Sápi (16.)

Verebélyi Gábor: Nagyot fociztak a srácok, a harmadik negyed végéig döntetlen volt az állás, és a Honvédnak csak két pontrúgás után sikerült vezetésünk után fordítania.  Sokat léptünk előre, egyre rendezettebbek és bátrabbak vagyunk. Gratulálok a fiúknak!

 

Szerző: KTE/kteakademia.hu