Páros siker az UTE ellen, négy góllal húzta be a derbit az U16

Jól indult a tavasz. 

Széchenyi Márton csapatai az UTE-t fogadták szombaton a Széktói műfüves pályáján, az U16 a bajnoki cím szempontjából egy közvetlen riválissal találkozott, míg az U17 is egy élcsapattal mérhette össze tudását. Mindkét korosztály kitett magáért nyitányon!

Az U17 játszotta az első meccset a délelőtt folyamán, melyen a 23. percben tudtuk megszerezni a vezetést, egy begyakorolt szituáció után Busa Vajk vette be az UTE kapuját. Nem kellett sokat várni a második találatra sem, egy szöglet után Bessenyei fejese talált utat a hálóba. Az UTE nem adta fel, végül a 90. percben tudtak szépíteni a vendégek, a lefújás előtt aztán Bodor Bendegúz pontokat érő védése is kellett a sikerünkhöz.

Az U16 rangadóra készült, hiszen úgy vezették 9 ponttal a tabellát, hogy három csapat is azonos hátránnyal követte őket, köztük az UTE. Nagyon jól kezdtünk, több gólszerzési lehetőségünk is adódott, ám vagy a kapus, vagy a kapufa állta utunkat a gólszerzésben. A jég végül a 39. percben tört, ekkor Major lövése még a kapus hátára pattant a kapufáról, végül a nagy tumultusból egy védőről pattant a vonalon túlra. Fordulás után az UTE is nagyobb erőket igyekezett mozgósítani, helyzeteik is voltak, ám nem tudtak betalálni. Az utolsó negyedórában aztán kegyetlenül kihasználtuk a vendégek minden figyelmetlenségét, előbb Nagy Levente robbant be Major lapos beadására, majd szinte ezt a szituációt másolva Csúri sem hibázott két perccel később, a hosszabbításban aztán Földi fejelt gólt, ismételten Major beadásából.

U17: KTE LA – UTE 2-1 (1-0)

U17 II. osztály, 16. forduló

KTE: Bodor B. – Kovács (Edmilson 50.), Treiber, Ugrai – Barkóczi, Busa (Szalai 78.), Kasztel, Récsei – Fekete – Bessenyei, Szedmák (Faragó 56.).

Gól: Busa (23.), Bessenyei (69.) ill. Széchenyi (90.)

Széchenyi Márton: Papíron talán az UTE esélyesebbnek tűnhetett a mérkőzés előtt, ám ennek nyoma sem látszott. Tudtuk, hogy kik a kiemelkedő játékosok, őket sikerült semlegesítenünk. Jól működött a csapat, egységesek voltunk ez a legfontosabb! A hajránkon van még mit dolgozni, de összességében elégedettek lehetünk. A tavaszi szezon legnagyobb feladata a stabilitás megteremtése, erre fókuszálva dolgozunk tovább. Gratulálok a játékosoknak a jó szezonkezdethez!

U16: KTE LA – UTE 4-0 (1-0)

U16 II. osztály, 16. forduló

KTE: Cseh – Dénes (Gulyás 86.), Kuchta, Bányai, Vörös – Győrfi (Földi 73.), Hatvani, Csúri – Nagy (Bellák 80.), Bodor Z., Major.

Gól: Horváth (39. – öngól), Nagy (78.), Csúri (80.), Földi (91.)

Széchenyi Márton: Nagyon motiváltan léptünk pályára, végig dominálva sikerült itthon tartani a pontokat közvetlen riválisunk ellen! Több nagyon jó egyéni teljesítmény is volt, ennek köszönhetően úgy érzem, hogy nem forgott veszélyben a győzelem. Gratulálok a játékosoknak ezúton is a sikeres kezdéshez! Szeretnék a két meccs után a stábnak is gratulálni, mert nagyon jól működtünk együtt, ez is kellett a sikerhez! Aktív részese volt a két sikernek Varga Vanda (technikai vezető), Gábos Zoli (masszőr), Erdei Sanyi (kapusedző) és Király Dávid (pályaedző) is!

Az U17 és az U16 újabb erős ellenféllel találkozik, a MOL Vidi FC vendégei lesznek, az U16 ismételten egy közvetlen rivális ellen készülhet. Mindkét meccs 11:00-kor kezdődik szombaton Székesfehérváron.

Szerző: KTE/kteakademia.hu