Pályi Nagy Zsolt szerint szellemileg is fontos a feltöltődés most

Erőnléti edzőnk adott tippeket és trükköket.

A KTE LA játékosai továbbra is egyéni edzésprogramot végeznek, mely során az erőnléti állapot fejlesztése különösen hangsúlyos. Ezúttal Pályi Nagy Zsoltot, az akadémia és a felnőtt csapat erőnléti trénerét kértük meg, hogy adjon tippeket a gyerekeknek ehhez az időszakhoz.

Milyen programot állítottatok össze a gyerekeknek?

Az utánpótlás esetében ez úgy nézett ki, hogy Szabó Tibi összeállított egy átfogó edzéstervet a korosztályok számára, amit természetesen a saját területemet illetően én is átnéztem, illetve segítettem benne, kiegészítettem. A gyerekek azóta ennek megfelelően, a kiadott program szerint végzik az erőnléti edzésmunkát, itt ugye azt is folyamatosan látnunk kellett, hogy online iskolai oktatás mellett mire van lehetőség.

Milyenek a tapasztalatok?

Folyamatosan látom, követem a korosztályos csapatok facebook csoportjaiban, ahogy töltik fel a fotókat, videókat a gyerekek az edzéseikről. Ez nagyon jó, erre nem lehet panaszunk. Az a legfontosabb, hogy továbbra is fókuszáljanak, hiszen ennek az állapotnak vége lesz egyszer. Jó alapokat lehet építeni ebben az időszakban, amiket később mindenképpen hasznosíthatnak majd.

Van egy gyakorlatban elvégezhető edzésprogram, de ami talán ennél is fontosabb, milyen tippeket, trükköket javasolnál a gyerekeknek ehhez az időszakhoz?

Nagyon fontos, hogy ebben a szituációban minél inkább próbálják kerülni a monotonitást. Értem ezalatt azt, hogy variálják meg mindig kicsit a napjaikat, ne mindig ugyanazt a rutint kövessék. Ott van számukra az iskola és az edzések, a program és a feladatok adottak. Ebből úgy lehet leginkább kizökkenni, ha találnak maguknak valami olyan elfoglaltságot, amire eddig kevesebb volt. Én kifejezetten javaslom az olvasást, akár tudományos fantasztikus, akár sport témában, személy szerint én szakirodalmakat forgatok most. Emellett érdemes valami olyan hasznos időtöltést is választani, ami később hasznukra válik, én például az angol nyelvre feküdtem rá, most érzem úgy, hogy van egy olyan talán vissza nem térő lehetőségem, hogy fejlesszem magam. A szellemi feltöltődést én legalább olyan fontosnak érzem most, mint a fizikálist.

Szerző: KTE/kteakademia.hu