Most is nagyon lelkes csapata.
A KTE LA edzői is csak online tarthatják a kapcsolatot a játékosokkal és a szülőkkel. Az U14-es együttes trénere, Paksi Péter a nehéz helyzet ellenére boldog, hiszen játékosai nagyon lelkesek, emellett a szülők abszolút átérzik a jelenlegi helyzetben is az edzések fontosságát.
„A szakmai útmutatásokat a facebook csoportunkba folyamatosan feltöltöm, ezt utána otthon egyénileg, szülői segédlettel meg is csinálják. Nagyon sok videót kapok tőlük, lelkesen végzik a gyakorlatokat. Folyamatosan érdeklődőm az egészségük felől, hiszen most ez a legfontosabb. Március elején benne voltunk egy betegség hullámban, ezen szerencsére viszonylag gyorsan túlesett a csapat minden játékosa. Itt most már az a kérdés, hogy lelkileg milyen erősek a gyerekek, meddig bírják a bezártságot, az iskola, az edzések, magyarán a közösség hiányát. Egyelőre mindenki dolgozik. Az edzések mellett egy elméleti része is van az otthoni munkának, ezekre a feladatokra is rendre időben kapom meg a válaszokat, ebben is partnerek. Jelenleg ennyit tudunk tenni, fontos megjegyeznem, hogy a szülők is nagyon aktívan bekapcsolódnak mindenbe, ez rendkívül pozitív számomra. Nagyon komolyan veszik ezt a kihívást a családok, ebből rengeteget profitálhatnak majd a gyerekek a későbbiekben.”
Szerző: KTE/kteakademia.hu