Paksi Péter: Mindenben javulnunk kell!

U15-ös értékelő.

Sok gonddal kellett megküzdenie nyár óta az U15-ös csapatnak, hiszen a korosztály jó szereplésének hatására, több játékost is top akadémiák csábítottak el nyáron, erre rájött még a vírushelyzet is. Paksi Péterrel értékeltünk.

Nehéz volt az őszötök, miért alakult ez így?

Az U14-es bajnokságot az előkelő nyolcadik helyen fejeztük be a tavaszi lezáráskor, így joggal reménykedtünk abban, hogy az U15-ben is stabil eredményt tudunk elérni. Sajnos a tervezett erősítések nem valósultak meg, sőt, a védelem oszlopa, Nagy Kristóf súlyos sérülése miatt már a felkészülést sem tudta elkezdeni. Közben voltak, akik visszakerültek saját korosztályukba, illetve két alapemberünk Felcsútra igazolt. Az is aggodalomra adott okot, hogy több játékos is sok edzést hagyott ki a felkészülés alatt, ezt nem tudtuk menet közben bepótolni. Ehhez jött még, hogy a szezon közben a válogatott keretbe is behívott Farkas Patrik Angliába távozott.

Milyen céljaitok voltak?

A célunkat az említett okok miatt módosítani kellett, az előző szezonban kevesebb lehetőséghez jutó játékosokat kellett beépíteni, emellett a csapatjátékot is újra kellett gondolni, közben a technikai és taktikai képességeket fejleszteni. Egyetlen győzelmünk kevésnek mondható, a bajnokságban elfoglalt 16. helyre nem vagyunk büszkék. A bajnokság első felében Hajnal, Kárpáti, Tóth, Farkas, Szűcs és Radnóti tartást adott a csapatnak, de a vírushelyzet végül teljesen felforgatta a csapatot és a bajnokságot is.

Kit emelnél ki?

Egyénileg a legjobb teljesítményt Kárpáti Ákos nyújtotta, aki gólérzékenységével, technikai tudásával, fegyelmezettségével egész évben segítette csapatát. Megemlítem még kapusunkat, Radnóti Danit is, aki remek teljesítményével a válogatottba is beverekedte magát, emellett az év kapusa lett az akadémián.

Mikor kezditek a felkészülést, milyen célokkal?

A felkészülést már január első hetében elkezdjük, hiszen meccseket is pótolnunk kell majd, ami miatt korábban kezdődik a tavaszi szezon. A célunk egyértelmű, mindenben javulnunk kell!

Szerző: KTE/kteakademia.hu