Továbbra is várjuk a gyerekeket.
Ovifoci programunk hosszú ideje tart már, és az őszi szezonban is sikerült sok ifjú lurkót bevonnunk a KTE családba. Továbbra is nyitva áll a kapunk mindenki előtt.
– Ovifoci programunk ebben az szezonban is gőzerővel működik, a legkisebbek heti rendszerességgel vesznek már részt a foglalkozásainkon, ismerkednek meg a labdarúgás alapjaival játékos formában. Több olyan tehetséget sikerült ismét lila mezbe öltöztetni, akikben hatalmas potenciál rejtőzik. A foglalkozások családias környezetben, vidáman zajlanak, persze a megfelelő labdaérintés szám elérésével egyetemben. A gyerekek nagyon pozítívan állnak a feladatokhoz, maximálisan elégedettek vagyunk mi is velük. Nem mellesleg a szülők is büszkék lehetnek rájuk. Továbbra is várjuk a közösségünkbe a 2017-es és 2018-as születésű fiúk és lányok jelentkezését is – mondta a program koordinátora, Fűkő Péter.
Szerző: KTE/kteakademia.hu