Óriásit lépett a bajnoki cím felé az U16, döntetlen az U17 meccsén

A következő körben egy győzelem már aranyat érne. 

A KTE LA két korosztályos együttese ezúttal a Nyíregyházát fogadta hazai pályán, az U16 szerencsés esetben már bajnoki címet is ünnepelhetett volna. Az idősebbek küzdelmes találkozón szereztek pontot, az U16 Major egyéni villanásával gyűjtötte be a győzelmet a hajrában.

Az U17-es együttesnek különböző okok miatt rengeteg hiányzója volt, így több játékos is bekerült a kezdőbe a fiatalabbak közül. A végig nagy elánnal küzdő lila-fehér legények a 69. percben kerültek hátrányba, de alig néhány perccel később Szedmák révén egalizáltak, így végül az egyik pontot itthon tartottuk.

Az U16-os csapat már azzal a tudattal lépett pályára, hogy a Vidi sikere miatt még biztosan nem ünnepelhetnek ebben a körben. A jó erőkből álló vendégek nem védekezni jöttek Kecskemétre, bátran letámadtak, amivel a labdakihozatalokat is nehezítették. Kevés helyzet alakult ki az első félidőben, de Cseh Balázstól kellett egy védés, míg a másik oldalon Major ziccerét fogta meg a kapus. Fordulás után sem változott a játék képe, kisebb helyzetek alakultak ki mindkét kapu előtt, a hajrát végül mi bírtuk jobban. Bár Nagy lövése még centikkel a rövid alsó mellett ment el, a 87. percben Major villant meg, aki 16 méterről hatalmas gólt tekert jobbal a bal felsőbe. Ez a gól, illetve Cseh Balázs két perccel később bemutatott bravúrja azt jelenti, hogy egy újabb győzelemmel már biztosan bajnok lesz csapatunk.

U17: KTE LA – Nyíregyháza 1-1 (0-0)

U17 II. osztály, 25. forduló

KTE: Berta – Edmilson, Kovács T., Barkóczi – Vörös, Busa, Győrfi (Földi 84.), Kasztel, Szedmák – Bessenyei, Faragó.

Gól: Szedmák (73.) ill. Tangel (69.)

Széchenyi Márton: Győzelemmel felérő döntetlen ez! Nagyon jó volt látni, hogy a játékosok erőn felül, komfortzónán kívül dolgoztak. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi hiányzónk volt, akik pályára léptek, azok megmutatták emberi nagyságukat. Önfeláldozás, győzni akarás, szenvedély, egymás segítése a végsőkig. Elsősorban a hozzáálláshoz gratulálok, ami végül pontot ért egy erős Nyíregyháza ellen.

U16: KTE LA – Nyíregyháza 1-0 (0-0)

U16 II. osztály, 25. forduló

KTE: Cseh – Dénes, Kuchta, Bányai, Heidrich (Bódy 79.) – Bellák (Györgye 60.), Hatvani, Csúri – Kovács Á. (Nagy 60.), Bodor Z., Major.

Gól: Major (87.)

Széchenyi Márton: Egy nagyon jól megszervezett, magasan letámadó Nyíregyházával találkoztunk. Nehéz mérkőzésre számítottam, ez be is igazolódott. Picit hiányoltam a kreativitást a fiúkból, de sikerült az utolsó percekben extra energiákat mozgósítani. Összességében elfogadható teljesítményt nyújtottunk.

Szerző: KTE/kteakademia.hu