Nyíregyházára utazik az U15 és az U14

Nekik is lesznek hiányzóik.

A KTE LA U15 és U14 szombaton Nyíregyházán folytatja az élvonalbeli korosztályos bajnokságot. Csapataink fizikálisan erős, masszív ellenfélre számíthatnak.

Szabó Tibor (KTE LA U15):

„A heti felkészülésünk normál ütemben zajlott, egy-két betegség és sérülés zavarta csak a munkát. Volt más programja is a gyerekeknek a héten, többen felvételiztek, de normál kerékvágásban tudtunk haladni. A Nyíregyháza egy jó és masszív csapat, kevés gólt lőttek a bajnokságban, de így is egészen sok pontot gyűjtöttek. Nem lesz könnyű túra, de mindent meg fogunk tenni első győzelmünkért.”

Paksi Péter (KTE LA U14):

„Sajnos egész héten betegségek hátráltatták a munkát, jelen állás szerint Nagy Ákos, Szűcs Szilárd és Gyapjas Botond sem tud pályára lépni, Ilyés Hunor emellett eltiltását tölti. Ez alaposan megnehezíti a helyzetünket, pláne úgy, hogy a DVTK elleni hazai siker után idegenben is bravúrt szeretnénk elérni. Ellenfelünk fizikálisan nagyon erős, döntő lehet tehát, hogy ezen a fronton mennyire tudjuk felvenni a versenyt. Bár mögöttünk vannak a tabellán, nagyon nehéz találkozóra számítok.”

U15, U14: Nyíregyháza – KTE LA

03.07. (szombat), 13:00 és 15:00

Szerző: KTE/kteakademia.hu